Nagyvilág

Irán támogatja a tálibokat?

Több száz tálib lázadót Iránban képeztek ki. Ezt állította két tálib parancsnok a Sunday Times brit lap szerint.

A vasárnapi brit újság nem nevezte meg a két parancsnokot, akik szerint Irán fizetett minden tálib harcosnak, akik részt vett egy három hónapos kiképzésen Irán déli részén.

A brit lap által megszólaltatott két parancsnok szerint a NATO-erők elleni összehangolt támadásokra, robbanószerek út menti elhelyezésére, menekülések megtervezésére képezték ki a tálibokat. Az egyik megszólaltatott parancsnok azt mondta, hogy a pakisztáni hadsereg fellépése kényszerítette a tálib vezetőket, hogy segítséget és kiképzést kérjenek Irántól. “A hadsereg nyomása fokozódik, ezért egyre nehezebb elérniük a harcosoknak olyan helyeket, ahová korábban könnyebben eljutottak. Úgy vélem, még több harcos fog Iránba menni kiképzésre”- közölte az egyik parancsnok.

A Sunday Times szerint mindkét parancsnok azt állította, hogy Irán fegyverekkel is ellátja a tálibokat az Irán és a Nyugat-Afganisztán közötti hegyi utakon keresztül. Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő nyilvánosan támogatásáról szokta biztosítani Hamid Karzai afgán elnököt, akivel márciusban tárgyalt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik