Maggie Gyllenhaal és Jesse Eisenberg színész kapja meg idén a fesztiválelnök elismerését a 60. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A hírt Adéla Klingohrová, a rendezvény szóvivője osztotta meg hétfőn Prágában a CTK hírügynökséggel.
Az érintettek a rangos, A-kategóriás mozgóképes seregszemle első napján vehetik át a kitüntetést. A kétszeres Golden Globe-jelölt és egyszeres Oscar-jelölt Gyllenhaal a díjazás mellett bemutatja legfrissebb rendezését, A menyasszony! című alkotást is a fesztiválon.
A szervezők korábbi tájékoztatása alapján a csehországi fürdővárosban július 3. és 11. között zajló eseményen Magda Vášáryová neves szlovák színésznőt, korábbi diplomatát is fesztiválelnöki díjjal jutalmazzák.
A jubileumi, 60. fesztivál hivatalos versenyprogramjában összesen tizenkét produkció mérkőzik meg, amelyek között egy szlovák-cseh-magyar koprodukció is helyet kapott. A Nemzeti Filmintézet anyagi támogatásával megvalósult, Only Beautiful Things to Look At (Forrás) című filmdráma az 1980-as évek Csehszlovákiájába kalauzolja a nézőket. A történet a korszak egyik legsúlyosabb társadalmi kérdését, a roma nők kényszersterilizálásának megrázó gyakorlatát tárja fel.
A kerek évfordulós rendezvényen idén összesen 37 alkotás nemzetközi premierjét kísérheti figyelemmel a közönség.
Gyllenhaal legújabb filmjéről mi is írtunk:

