Nagyvilág

Kína lassabban fegyverkezik az idén

A pekingi vezetés bejelentése szerint 2010-ben 7,5 százalékkal növekszik majd az ország védelmi költségvetése, ez jóval alulmúlja a korábbi szakértői becsléseket, akik csaknem kétszer ekkora növekedésre számítottak.

A 2010-es kínai katonai büdzsé így megközelíti a 80 milliárd dollárt, amely a második legnagyobb védelmi költségvetés az Egyesült Államok után, ahol az idei védelmi kiadások elérik a 680 milliárd dollárt. Szakértők szerint a lassabb növekedés egyrészt a gazdasági válságnak köszönhető, másrészt pedig a Kommunista Párt ezzel próbálja enyhíteni a nemzetközi közösség aggodalmát Kína katonai ambícióival kapcsolatban.

Kínai tisztviselők hangsúlyozták, hogy a védelmi költségvetés növekedése továbbra is összhangban van az ország gazdasági teljesítményével, kiemelve, hogy az ázsiai ország katonai büdzséje csupán 1,4 százaléka a nemzeti össztermékének (GDP), míg ugyanez az arány az Egyesült Államokban 4 százalék. Peking szerint a hadsereg fejlesztésére kizárólag az ország védelmének biztosítása érdekében van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik