Nagyvilág

Ukrajnában rendőrök kutatják fel a lógós diákokat

Ukrajnában rendőrségi akció kezdődött Tanóra fedőnéven, amelynek során a rend őrei felkutatják és visszaviszik az iskoláikba a tanévkezdés után igazolatlanul távol maradó tanulókat.

Viktor Szuranovics, az ukrán belügyminisztérium gyermekbűnözéssel foglalkozó főosztályának helyettes vezetője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szeptember 1. és 10. között tartott országos bűnmegelőző akció keretében a rendőrség munkatársai megkeresik és– az oktatási és a családügyi minisztériumok közreműködésével visszajuttatják az iskoláikba azokat a tanulókat, akik nem jelentek meg az órákon – adta hírül a Szegodnya című ukrán napilap online kiadása.

A rendőri vezető azt is elmondta, hogy az üdülőhelyeken nyáron lefolytatott akció alatt a rendőrök 18 ezer fiatalkorút állítottak elő különböző kihágások, kétezret bűncselekmények elkövetése, 9 ezret pedig adminisztratív szabálysértések miatt. Az előállított tizenévesek közül 70-et fiatalkorúak számára fenntartott intézetekben, több mint ezret gyermekotthonokban helyeztek el, a többieket egészségügyi intézményekbe irányították vagy átadták a szüleiknek – tette hozzá.

Szuranovics közölte, hogy az adott időszakban a hatóság 9 ezer szülővel szemben alkalmazott adminisztratív büntetést szülői kötelezettségek elmulasztása, több mint 29 ezerrel szemben pedig családon belüli erőszak miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik