Kultúra

Nappal pandaként és Mikulásként, éjjel apró fénypöttyként másznak – az ország egyetlen 24 órás sziklamászóversenyén jártunk

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Nappal pandaként és Mikulásként, éjjel apró fénypöttyként másznak – az ország egyetlen 24 órás sziklamászóversenyén jártunk

Aki május utolsó hétvégéjén a Kis-Gerecse kőfejtőbe tévedt, könnyen hihette azt, hogy az erős naptól napszúrást kapott: a sziklán ott mászott a Mikulás, de akadt panda és tehén is, éjjel pedig tucatjával nyüzsögtek a fejlámpák apró pöttyei a falon, miközben a háttérből hol Hooligans, hol D&B szólt. Nem az őrültek gyülekezete volt ez, csupán a sziklamászóké, a BL-hétvégén ugyanis egy másik rendkívül fontos sportesemény is volt: a KisGeri24, az ország – sőt, a térség – egyetlen 24 órás sziklamászó versenye. Riport.

– Patakokban folyik a vér a lábamon.

– Jó, de most már ne gyere le

– hangzik el a párbeszéd a Kis-Gerecse kőfejtőben szombat hajnali fél négy magasságában, és bármennyire szürreálisan hangzik, akkor és ott maximálisan megvan a helye ezeknek a mondatoknak.

A KisGeri24-en hangzik el, amely Magyarország egyetlen 24 órás sziklamászó versenye, ráadásul éppen abban az idősávban, amikor a mászásért kapott pontok triplát érnek – naná, hogy senki nem fog leereszkedni egy kis vér miatt. Nem is jönnek le, jár is a pont.

11 fotó

Mászóként hozzá vagyok szokva az ilyen mondatokhoz, hisz kinek ne folyna időnként innen-onnan patakokban a vére a sziklán. Arra viszont semmi nem készít fel, hogy tíz órával később ugyanennél a falnál végignézem, ahogy egy tetőtől talpig lepedőbe bugyolált, saját bevallása szerint afgán feleségnek öltözött mászó tangapapucsban mássza meg ugyanezt a falat.

A cikk tartalmából

A cikkből többek közt kiderül,

  • honnan jött az ötlet, hogy huszonnégy órás versenyt rendezzenek Magyarországon,
  • mikor volt a legnagyobb nyüzsgés a falon,
  • hány órát alszanak a versenyzők a 24 órás mászás alatt,
  • lehet-e tangapapucsban, lepedőbe bugyolálva sziklát mászni.
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Olvasói sztorik