Nagyvilág

Centiken múlt bin Laden elfogása

Kitálalt egy a neve elhallgatását kérő exügynök: a nyugati hírszerzés centikre volt Oszama bin Laden elfogásától.

A nyugati hírszerzés a 2001-es terrortámadást követő években kielégítő képet kapott Oszama bin Laden al-Kaida vezér lépéseiről, olyannyira, hogy karnyújtásnyira volt a világ legkeresettebb terroristájának elfogásától – derült ki egy neve elhallgatását kérő, korábban európai hírszerzőként dolgozó forrás elmondásaiból.

Az exügynök a CNN televíziónak úgy fogalmazott: 2003-ban és 2004-ben az afganisztáni-pakisztáni határnál állomásozó tudósító megbízható információk tömegét sorakoztatta fel a terrorista vezér lépéseivel kapcsolatban. Azonban az értesülések sohasem voltak elég frissek ahhoz, hogy a nyugati hírszerzés képes legyen lecsapni bin Ladenre.

Kilenc évvel ezelőtt bin Laden és több al-Kaida vezető a határ menti Tora Bora hegyeiben és barlangjaiban bujdosott, a vezér találkozott Khalid Sheikh Mohammeddel, a szeptember 11-i terrortámadás vezetőjével, és kapcsolatban volt helyettesével, Ayman al-Zawahirival is. Az exügynök elmondása szerint Laden ebben az időszakban Pakisztán törzsi, illetve zsúfolt észak-nyugati tartományaiban tartózkodott, az amerikai csapatok jelenléte ellenére a banda több vezetője is átjutott Afganisztánba. 2004 után azonban részben elapadt az információs csatorna, melynek okát a volt hírszerző sem tudta megmondani. A forrás hozzátette: legfrissebb értesülések szerint bin Laden és Zawahiri továbbra is ugyanabban a régióban tartózkodhat, és nagy valószínűséggel tartja a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik