Nagyvilág

Lesz Korán-égetés szeptember 11-én

Terry Jones azt mondta: semmi sem tántoríthatja el attól, hogy szombaton valóra váltsa a tervét.

Nem érdeklik a figyelmeztetések annak a floridai, kis keresztény egyháznak a lelkipásztorát, aki azt tervezi, hogy a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás évfordulóján elégeti a Korán egy példányát.

Jonest az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka figyelmeztette legutóbb. David Petraeus tábornok azt mondta, hogy a lelkész veszélybe sodorhatja az amerikaiakat az egész világon a szombatra tervezett Korán-égetéssel.

A terv ellen már hetek óta tüntetnek az iszlám államokban is. Augusztus végén a legnépesebb muszlim országban, Indonéziában vonultak az amerikai nagykövetség elé, és a részvevők dzsiháddal, azaz szent háborúval fenyegetőztek, ha végrehajtják a Korán-égetést. Kabulban hétfőn 500 fős tömeg gyűlt össze, ami a “Halál Amerikára”, “Éljen az iszlám!” jelszavakat skandálta, majd elégettek egy Jones tiszteletest jelképező bábut.

Irán kedden szólalt meg az ügyben. “Azt tanácsoljuk a nyugati országoknak, akadályozzák meg, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát a vallási szentségek elleni támadásra használják, különben a muszlim nemzetek érzelmeit nem lehet kontrollálni” – mondta a teheráni külügyi szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik