Nagyvilág

Belga kormányalakítás: egyre népszerűbb a francia ajkú jelölt

Egy friss közvélemény-kutatás szerint jelentősen megugrott Elio Di Rupo vallon szocialista pártelnök népszerűsége.

Jelentősen megemelkedett Belgiumban a kormányfői székre is esélyesnek tartott Elio Di Rupo vallon szocialista pártelnök népszerűsége – derül ki a La Libre Belgique című brüsszeli napilap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.

A nyugat-európai országban – amely mellesleg ebben a félévben, Magyarország előtt az Európai Unió soros elnökségét is betölti – a júniusi választás óta nem sikerült koalíciót alakítani, az ország és az EU ügyeit ügyvezető kormány irányítja.

Az eddigi koalíciókeresési tárgyalásokon Di Rupo és a választások flamand nyertese, az Új Flamand Szövetséget (N-VA) vezető Bart De Wever játszotta a főszerepet, de – főleg De Wever keményebb álláspontja miatt – nem sikerült közös programban megállapodniuk.

Mivel De Wever korábban azt jelezte, hogy nem kíván egy országos kormányt irányítani, megnyílt az út, hogy Belgiumnak négy évtized után ismét francia ajkú, azaz vallon miniszterelnöke legyen.

Mindebből a La Libre Belgique azt a következtetést is levonta, hogy bár a koalícióalakítási – hétpárti – tárgyalások egyelőre zsákutcába kerültek, új választást sem igazán érdemes tartani, mert az nagyjából a júniusi voksolás nyomán kialakult erőviszonyokat erősítené meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik