Belföld

„Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött

Szajki Bálint / 24.hu
Kovács Ivett, Makula Réka és Tóth Éva Nyíregyházán.
Szajki Bálint / 24.hu
Kovács Ivett, Makula Réka és Tóth Éva Nyíregyházán.

„Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött

„Sok iskolában bántják a roma gyerekeket, akik ezért inkább meghúzzák magukat, itt viszont megtalálják a közös hangot. Együtt játszanak. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család” – mesélik a nyíregyházi Üvegház-Játékközpontban. Megnéztük, miként sikerül lelkes civileknek ebben a speciális intézményben támaszt nyújtaniuk a környéken élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Az egyik legmeghatóbb pillanat számomra az volt, amikor egy autizmussal élő kisfiú beszaladt hozzánk, mert tetszett neki ez a színes épület. Szegény anyukája loholt utána, aztán látta, milyen jól érzi magát itt a kisfia. A többi gyerek pedig érezte, hogy ő kicsit más, de próbáltak vele kommunikálni, elkezdtek beszélgetni, ismerkedni. A kisfiú elkezdett játszani. Az anyuka pedig később azt mondta, hogy ide el meri hozni őt, mert itt senki nem nézi ki a gyerekét. Azóta akárhányszor elsétálnak itt, a kisfiú mindig beszalad hozzánk.

Nyíregyháza Jósaváros nevet viselő részén járunk, nagyjából tízezer ember él a település ezen részén. Itt található a városszerte hírhedt „toronyház”, amelyet sokan a város „fekete pontjaként” emlegetnek. Az épületben közel kétszáz, egyenként 21 négyzetméteres önkormányzati lakás található – a legtöbben roma családok laknak.

Itt jött létre az Üvegház-Játékközpont, amelyet egy helyi civil szervezet, a XXI. Századi Roma Nők Egyesülete üzemeltet. A játékközpont olyan biztonságos, informális fejlesztő tér, ahol a gyerekek és családtagjaik együtt lehetnek, játszhatnak, tanulhatnak, közösséghez kapcsolódhatnak.

Nem is akármilyen körülmények között, hiszen a mai nap meglepetésvendége éppen egy bohóc, aki amúgy is a gyerekek kedvence lenne, ám, amikor beáll a lelkes kisfiúkkal csocsózni, mindenki várakozását felülmúlja. Pepi bohóc boldogan váltja valóra a gyerekek álmait akkor is, ha azok csak egy kutyás lufira vágynak, de akkor is, ha egy bohóc hátvéddel akarnak gólokat szerezni a csocsóasztalnál.

5 fotó

Nem árulunk tehát el nagy titkot azzal, hogy nem egy klasszikus játszóházról van szó, sokkal inkább egy szociális és oktatási központ ez. Mivel a környéken élő gyerekeket halmozottan érinti az iskolai lemaradás, a követelmények teljesítésének nehézsége, a fő cél az, hogy akár már iskola előtt vagy az iskolás évek alatt is egyfajta támaszt nyújtsanak az idejáróknak.

A játék az, ami igazán nevel és tanít

A cikk elején idézett Makula Réka, aki immár tíz éve a XXI. Századi Roma Nők Egyesületének elnöke, mindent tud erről a helyről. Évek óta az ő vezetésével üzemeltetik az Üvegházat, 2023 óta pedig a Partners Hungary Alapítvánnyal való együttműködés jóvoltából tudták létrehozni itt a játékközpontot.

Hogy miért pont itt? Nagyon egyszerű

– meséli Réka, aki maga is itt, a Jósavárosban nőtt fel egykor.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Olvasói sztorik