Olyan celebekkel van tele az idei torockói Duna Napok lineupja, akik április 12. előtt büszkén adták nevüket és hangjukat a Fidesz kampányához – szúrta ki a Transtelex.
A 12. alkalommal megrendezett eseményt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szervezi, az a közszolgálati médiaszolgáltató vállalat, amely alárendeltségébe tartozik többek között a Duna TV, az M1, a Kossuth Rádió és az MTI is.
A Duna Napokat 2014 óta rendezik meg Torockón, jellemzően a Nemzeti Összetartozás Napjához közeli hétvégén. A Duna Médiaszolgáltató küldetése a honlap szerint „a magyar kultúra, nemzeti identitás és anyanyelv megőrzésének elősegítése, az anyaországgal való szellemi kapcsolattartás biztosítása, a nemzeti egység tudatának erősítése”. A programsorozat célja pedig, hogy
a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, kicsiknek és nagyoknak szóló programjaival erősítse a nemzeti összetartozás érzését.
A fesztiválra a belépés és a koncerteken való részvétel ennek szellemében ingyenes.
Az idei fellépők névsora egyébként a Transtelex szerint már jóval a Fidesz bukása előtt nyilvános volt, a Fidesz-közeli előadók szerepeltetése pedig már a korábbi években is jellemző volt.
