Nagyvilág

Rekordméretű kábítószerfogás Hongkongban

Rekordmennyiségű kokaint foglalt le a hongkongi rendőrség egy eltűnt személy ügyében folytatott nyomozás során - jelentette kedden a kínai sajtó.

A rendőrök 372 kilogramm kokainra bukkantak egy külvárosi házban Fanling körzetben. A több mint 40 millió dollár piaci értékű kábítószert dobozokban tárolták a háromemeletes ház tetején – írta a South China Morning Post című lap.

A rendőrség tájékoztatása szerint a kábítószer tévedésből érkezhetett Hongkongba, és egyelőre nem tudni, honnan származott, illetve hova szánták a csempészek.

Az üggyel összefüggésben nyolc embert – négy férfit és négy nőt – vettek őrizetbe. A hatóságok továbbra is keresik azt az eltűntként nyilvántartott, holland útlevéllel is rendelkező kínai férfit, akinek az ügye kapcsán rábukkantak a nagy mennyiségű kokainra. A rendőrség információja szerint az illető április közepén érkezett Hollandiából a feleségével együtt, és tárgyalásokat folytatott helyi dílerekkel a tévedésből Hongkongba érkezett kábítószer elszállításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik