Családja adta közre, hogy május 15-én, 51 évesen, betegség után meghalt korábbi szerzőnk, Hódos Hajnalka. Az összetéveszthetetlen hangú szerző a Malackaraj gasztroblog révén lett ismertebb, aztán publikált a lealjasodás előtti Origo a blogból sarjadt gasztrorovatában, a Táfelspiccben is. Írt az NLC-re és utóbb a Feminára, ahol meleg szavakkal emlékeznek rá.
A 24.hu-n 2015 és 2016, külsős szerzőként publikált, már korántsem csak gasztrotémákban. Ezekből válogattunk egy több estényi olvasásra elég kor- és személyiséglenyomatot.
Az egy jelentős eufemizmus, ha úgy fogalmazok, Hajnalka szenvedélyből írt (nem ismertem, de nem fogok itt hódosozni). A Telex gasztroszerzője, Ács Bori írta róla publikus posztban, hogy egyáltalán nem irigyli vagy akarta utánozni a hangját, de nélküle sokaké szólna máshogy. Ezt én is alá tudom támasztani, mint azok feltétlen tisztelője, akik nem bújnak a többes szám vagy az elkenések mögé, és E/1-ben kivetítik azt a szélvihart, ami a fejükben zajlik. Az övé azokban az években így nézett ki.
„Szerettem ahogy írt, vadul és őszintén, tele fantáziával és szenvedéllyel” – emlékezett meg róla Dragomán György író is. „Ezt szerencsére meg is mondtam neki, nem most, jó tizenkét évvel ezelőtt, amikor egyszer találkoztunk, beledobott egy összehajtott papírfecnire irt kívánságot a legpirosabb írósapkámba, azt aztán én, ígéretem szerint elvittem az Erzsébet híd közepére és onnan beleszórtam a Dunába. Remélem, hogy teljesült.”
„Az osztrákok a bécsi szelettel meg a semmit érő Sacher tortával akkorát mennek évszázadok óta, hogy nem látjuk őket a felvert portól, mi meg baszogatjuk egymást a passzírozás miatt”
