Nagyvilág

A pápa szellemi és erkölcsi megtérést sürgetett

Az emberiségnek szellemi és erkölcsi megtérésre van szüksége, hogy túllépjen a mai mély válságból - mondta Urbi et orbi áldása során XVI. Benedek pápa

A Szent Péter székesegyház központi erkélyén elmondott áldás 65 nyelven hangzott el, ami kettővel – az izlandival és a kazahhal – több, mint egy évvel ezelőtt.

– Az emberiségnek, hogy túlléphessen a válságon, nemcsak felületes kiigazításokra, hanem szellemi és erkölcsi megtérésre van szüksége – mondta a pápa, aki szerint az embereknek szüksége van az evangélium üdvére, mert az az erkölcsi válság, amelyet a Föld él át, mély változásokat követel, kezdve a lelkiismerettel.

Üzenetében az egyházfő a világ konfliktusainak és katasztrófáinak hosszú sorát említette. Arra kérte Krisztust, hogy a Közel-Keleten, és főként az ő halála és feltámadása által megszentelt földön élő népek igazi és végleges exodust vigyenek végbe, amely a háborúból és erőszakból a békébe és egyetértésbe viszi őket.

Támogatásáról biztosította az Irakban élő keresztényeket, illetve a térség keresztény közösségeit, amelyek megpróbáltatásoknak és szenvedésnek vannak kitéve. Aggódik – mondta – azoknak a keresztényeknek a sorsa miatt, akiket hitük miatt üldöznek, s akik ugyanezért meghalnak, mint például Pakisztánban.

A terrorizmus és a társadalmi, vallási megkülönböztetés által sújtott országokban legyen erő a párbeszéd és a higgadt együttélés útjának elindítására – szorgalmazta a pápa, egyszersmind sürgetve, hogy vessenek véget a viszályoknak, amelyek további pusztításokat és szenvedést okoznak Afrikában. Istenre bízta a Kongói Demokratikus Köztársaság, Guinea és Nigéria jövőjét. Aggodalmának adott hangot a latin-amerikai és karibi országok sorsa fölött, ahol a kábítószer-kereskedelemhez kötődő bűncselekmények elszaporodásától szenvednek. Együttérzéséről biztosította a nemrégiben földrengéstől sújtott Haiti és Chile lakosságát.

XVI. Benedek üzenetében nem tett említést a katolikus egyházat több országban, így az ő szülőföldjén, Németországban, illetve az Egyesült Államokban megrázó pedofilbotrányokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik