Nagyvilág

Trump csökkentené az amerikai haderőt több európai országban, mert nem segítenek neki az iráni konfliktusban

Donald Trump
Andrew Harnik / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Donald Trump
Donald Trump
Andrew Harnik / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök úgy véli, hogy Németország, Olaszország és Spanyolország nem volt ott akkor, amikor szükség lett volna rájuk.

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok iráni katonai műveletét támogató hozzáállás hiányát kifogásolva mérlegeli az amerikai haderő létszámának csökkentését nemcsak Németországban, hanem Olaszországban és Spanyolországban is.

Az elnök a Fehér Ház Ovális Irodájában tartott egyik csütörtöki eseményen, az esetleges csapatkivonásra vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: „Igen, valószínűleg, miért is ne tenném?”

Trump szerint

Olaszország egyáltalán nem volt segítségünkre, Spanyolország pedig borzasztó, teljesen borzasztó volt.

Az elnök megismételte korábbi bírálatát is, miszerint az érintett európai szövetségesek „nem voltak ott, amikor szükség lett volna rájuk”.

Minden alkalommal azt mondták, hogy nem akarnak belekeveredni, pedig ők használják a Hormuzi-szorost, mi nem

hangsúlyozta Trump, az európai országok elzárkózó hozzáállását kritizálva.

Ismét szóvá tette a német kancellárral szembeni kifogásait is, amiért Friedrich Merz bírálta az Egyesült Államok iráni műveletét. Donald Trump úgy vélte, hogy a német kormányfő „szörnyű munkát végez”, miközben országa bevándorlási és energetikai problémákkal, valamint számos más gond mellett az Ukrajnával összefüggő súlyos kihívással is küzd.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy abban a célkitűzésben a német kancellár is egyetért, miszerint Irán nem juthat atomfegyverhez, és az Egyesült Államok pontosan ennek érdekében járt el – szerinte tökéletesen.

Trump nem ellenzi Irán szereplését a vb-n

Donald Trump azt is közölte, hogy nincs kifogása az ellen, hogy Irán részt vegyen a június 11-én kezdődő, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában megrendezendő labdarúgó-világbajnokságon. Ezt arra reagálva mondta, hogy Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke kitart amellett, hogy az eredeti tervek szerint az ázsiai ország válogatottja az Egyesült Államokban lépjen pályára.

„Hagyjuk őket, hadd játsszanak jól” – fogalmazott az elnök, majd hozzátette:

ha Gianni ezt mondta, akkor az nekem rendben van.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik