Tudomány

Székletátültetés miatt hízott meg

E coli baktérium (baktérium)
E coli baktérium (baktérium)

Összefüggés lehet a bélflóra és a túlsúly között, de az orvosok még nagyon óvatosak azzal szemben, hogy ezt egyértelműen ki lehessen jelenteni.

Lányától ültettek át székletet egy brit nőbe, ami meggyógyította betegségét, de elhízáshoz vezetett – írja a BBC. A transzplantáció lényege, hogy az emésztőrendszeri betegségben szenvedő emberbe egészséges emberből ültetnek át székletet, ami helyreállítja a bélflóráját.

A beavatkozásnak nem várt mellékhatása lett: a donor túlsúlyos volt, és a székletátültetés után az anyánál is hasonló panaszok jelentkeztek, rövid idő alatt 16 kilót szedett fel. A műtét ugyanakkor eredményes volt – míg a nőn a legerősebb antibiotikumok sem segítettek, a széklettranszplantáció meggyógyította.

Korábbi kutatások ugyan már kimutatták, hogy ha túlsúlyos emberek bélflóráját egerekbe ültetik, az az állatoknál súlygyarapodáshoz vezet, de az orvosok továbbra is nagyon óvatosak azzal, hogy ki merjék jelenteni azt, hogy egyértelmű összefüggés áll fenn a bélflóra és az elhízás között. „Attól, hogy az állatokban lezajlik egy folyamat, nem jelenthető ki, hogy ugyanaz az emberekre is érvényes” – mondta egy kutató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik