„A zsűrinek” ennél fogva „nagyon nehéz dolga volt”, amikor ki kellett közülük egyet választani, de végül sikerült kibökni a Bicikli ég és föld között című darabot. Hogy miért épp azt? Nos, egyrészt azért, mert megvan benne minden a játékos és míves szövegtől a roppant finoman és tartalmasan slágeres zenéig, amiért a zenekar olyan kedvelt volt, másrészt meg azért, mert a klipje még hozzá is tud tenni mindehhez. Nincsenek persze nagy trükkök benne, sőt kimondottan ósdi az élőszereplős képek és a rajzok montázsa, de szerintünk még csak élni sem kellett ahhoz a maga idejében, azaz a nyolcvanas években, hogy szerethető legyen. Ettől függetlenül a nosztalgia persze nagyot tud dobni rajta…
- 18:51 Váratlanul csaphat le a vihar és a hidegfront a Balatonra
- 18:37 Akinek olyan szép a mosolya, mint Jake Gyllenhaalnak, az nem ölhette meg a terhes szeretőjét
- 18:29 Parkolás közben tolatott rá egy nő a barátjára, a tűzoltók szabadították ki a beszorult férfit
- 17:58 Aggódnak a bécsi szelet jövőjéért egy osztrák tartományban
- 17:49 Szívrohamot kapott és meghalt a szamoaiak bokszedzője az olimpiai faluban
- 17:36 Verstappen nyerte az időmérőt, de Leclerc indul az élről
- 17:30 Trump: Keresztények, menjetek el szavazni, többet nem kell majd elmennetek!
- 17:20 Kórházba került Rita Ora Budapesten, nem lép fel a Campus Fesztiválon
- 17:08 Véletlenül Észak-Koreaként mutatták be Dél-Koreát az olimpián, a szervezők elnézést kértek
- 17:01 Lékai Máté: Ilyen előnyt nem szabad adni senkinek
- 16:59 Lehet-e a Szajna a párizsi olimpia fő attrakciója, ha mindenki csak a szaros vízről beszél?
- 16:57 Strandoláskor jó szolgálatot tehet a kukoricaliszt
- 16:50 A párbajtőröző Muhari Eszter a döntőért vívhat
- 16:38 Pressman: Nem pont ezt várjuk egy szövetségestől
- 16:28 Gémesi Csanád: Nehezen éltem meg a végét, de érem nélkül nem megyek haza
- 13:40 Orbáni hablaty, ámokfutás, vakság, az uniós kilépés előkészítése – reagálnak a pártok a miniszterelnök tusványosi beszédére
- 12:02 Laár András lakáshitelét Gattyán György fizette ki, s békepárti, mint Orbán Viktor
- 08:18 Nem a párizsi volt Céline Dion első olimpiai megnyitón való szereplése
- 09:09 Orbán Viktor Tusványoson: Készül a nagy stratégia, a családtámogatást is ki kell terjeszteni a határon túlra
- 08:35 A kardozók kiesése után Muhari Eszter csodálatos vívással elődöntős, döntőbe jutott a vegyesváltó – az olimpia első napja (élő)
- 16:28 Gémesi Csanád: Nehezen éltem meg a végét, de érem nélkül nem megyek haza
- 08:41 Gajdos Tamás Palik Lászlóról: Hogy a nagy klasszikus, Vágó István által felállított magas mérce mennyire lesz megugorható, az nagy kérdés
- 06:22 Trump Harrisről: „Tulajdonképpen nem tudom, hogyan szavazhat rá egy zsidó”
- 13:30 Hatezerhatszáz dollárt ér az ezer forintért vett szakácskönyv – a ritkaság a borzalomban is szorzó
- 10:53 Nyolcgólos hátrányt is ledolgozott, mégis vereséggel kezdett a kéziválogatott az olimpián
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!