[FN, MTI-Eco] Több tízezren adtak be pályázatot a minimálbér-emelés esetleges élőmunka-többletköltségének ellentételezésére kiírt pályázatra a Gazdasági Minisztériumba (GM) - tájékoztatta a tárca közleményben pénteken az MTI-t. A munkaerő-piaci alap idén 15 milliárd forinttal ellensúlyozza a minimálbér 50 ezer forintra történt emelésének esetlegesen káros foglalkoztatási vonzatait. Az erre a célra benyújtható pályázat beadási határideje 2002. március 18-án járt le. A közlemény szerint az eddigi információk alapján Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében volt a legnagyobb az érdeklődés az egy összegű, egyszeri támogatás iránt. A nem végleges adatok azt mutatják, hogy kiugróan magas az egyéni vállalkozók és a húsz főnél kevesebb létszámot foglalkoztató gazdasági társaságok részvételi aránya.
Ajánlott videó
- 18:51 Melyik androidos csúcsmobil éri meg jobban? Teszten a Samsung Galaxy S26 Ultra és a Xiaomi 17 Ultra
- 18:43 Ingatlanpiac: ezek a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább települései
- 18:32 A világelsőség is a tét az év első Alcaraz-Sinner csúcsmeccsén
- 18:25 A Budai Várban zárja a kampányt a Fidesz
- 18:00 Titkos szövetséget kötöttek Magyarország ellen 1921-ben
- 17:33 Magyar Péter kampányzáró beszédet mond Debrecenben
- 17:15 Az NB I legpechesebb játékosa először lőtt érvényes gólt az Újpestben
- 17:04 Török Gábor elárulta, mi lenne a számára ideális kimenete a választásnak
- 16:57 Önmerénylet, hekkertámadás, titkosszolgálati beavatkozás: mennyire kell ezektől tartani a kampány hajrájában?
- 16:47 Ruszin-Szendi Romulusz: Egy autós el akarta gázolni a tiszás aktivistákat Nádudvaron
- 16:02 70 éves lett Hernádi Judit, aki a film és a színház mellett a show-műsorokat is meghódította – galéria
- 16:00 „Mennyi esély van arra, hogy az új Heti Heteshez is találtak két ekkora zsenit?” – a klasszikus műsor sztárjait kérdeztük az újraindulásáról, 1. rész
- 15:54 Amerikai hadihajók haladtak át a Hormuzi-szoroson
- 15:52 Tóth Alex is részese volt a Bournemouth óriási bravúrjának
- 15:28 Wáberer György 300 ezer forintot ad azoknak, akik választási csalást lepleznek le
- 17:33 Magyar Péter kampányzáró beszédet mond Debrecenben
- 05:49 Karambol után lezuhant a felüljáróról egy autó a XIII. kerületben – ketten meghaltak
- 14:56 Eckü arról, hogy Gulyás Gergely fejére rakta volna a heréjét: A választási őrület túlcsúszott bennem tegnap, ne haragudjatok!
- 11:01 Török Gábor: Magyar Péterrel olyan kontraszt képződött meg, amiben másképp látjuk Orbán Viktort
- 15:28 Wáberer György 300 ezer forintot ad azoknak, akik választási csalást lepleznek le
- 12:15 Figyelmeztet a minisztérium: megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban
- 07:10 Hajdú Péter elárulta, mi volt Orbán Viktor kikötése a miniszterelnöki interjú előtt
- 14:27 Őrizetbe vették a két ember halálával járó balesetet okozó sofőrt
- 13:38 Melyik felmérés hiteles? Melyik fideszest kedvelik leginkább a tiszások? – Török Gábor kérdéseit is feltettük kutatásunkban
- 07:37 Pottyondy Edina: Felmérhetetlen, milyen roncsolást okozott a NER a magyarok lelkében
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
