– Olyasvalaki kell, aki felkel, puszit oszt, lepisil egy fát, átalussza a napot, ismét felébred és még több puszit oszt. Azután éjfélig sütkérezik a tévé képernyőjének fényében.
Így hát Isten megteremtette a kutyát.
– Olyasvalaki kell, aki hajlandó leülni, maradni, aztán gurulni, és ego és panasz hagyja, hogy kalapot tegyenek a fejére, pedig nincs is szüksége rá, vagy jelmezbe bújtassák, amit nem is ért. Olyasvalakire van szükség, aki gondolkodás és lelkifurdalás nélkül pukizik.
Valakire, aki farkat kerget, ágyékot szagol, visszahozza a botot és felvidít egyetlen nyalintással. Valakire, aki nem ítél, és töretlenül szeret, függetlenül attól, hogy mit nem tettél meg, nem viseltél el, nem nyertél meg vagy mi nem sikerült neked.
Így hát Isten megteremtette a kutyát.
– Olyasvalaki kell, aki elég erős ahhoz, hogy szánt húzzon és bombákat keressen, mégis elég gyengéd a babákhoz és ahhoz, hogy segítse a vakokat.
Valaki, aki hajlandó az egész napot a kanapén tölteni, az emberén nyugtatott fejjel és együttérző nézésével gyógyítva az összetört szívet.
Így hát Isten megteremtette a kutyát.
– Olyasvalaki kellett, aki magányában is türelmes és hű marad. Valaki, aki törődik, ölelhető, odabújik, orrával bököd, felvidít, elbűvöl, horkol, nyálat csorgat, megeszi a szemetet és megkergeti a mókusokat.
Valaki, aki a nyitott szív önzetlenségével összehozza a családot.
Valaki, aki ugat, aztán liheg, majd gyors farok csóválással felel, amikor a legjobb barátja kocsikázni hívja.
Így hát Isten megteremtette a kutyát.”
