Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke a hét elején találkozott Csurka Istvánnal, s arra kérte, hogy az önkormányzati választások előtt lépjen vissza a jobboldal által támogatott főpolgármester-jelölt, Schmitt Pál javára - értesült a Népszabadság. Csurka ezt munkatársunknak megerősítette. A MIÉP elnöke szerint egy budapesti hotel halljában "barátságos megbeszélést" folytattak Deutsch Tamással. A választásokról beszélgettek, s szóba került a visszalépés is. - Deutsch telefonált, találkozót kért, én ennek készségesen eleget tettem, de értésére adtam, hogy nincs szándékomban visszalépni - közölte a MIÉP főpolgármester-jelöltje is. Mint mondta, azt nem tudja, hogy a Fidesz felhatalmazta-e bármilyen egyezség megkötésére Deutsch Tamást. - A beszélgetés és a szerződés két különböző dolog, ez beszélgetés volt - tette hozzá. Deutsch a Népszabadságnak cáfolta, hogy Csurkával egyeztetett volna. Mint mondta, egy szálloda halljában valóban összetalálkoztak, néhány mondatot váltottak is, de szerinte ez egyeztetésnek nem nevezhető.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 20:16 Világklasszisa nélkül is heroikus győzelmet aratott a Veszprém a BL-negyeddöntőben
- 20:13 Telex: 8,5 terabájtnyi adatot loptak el a Mediaworkstől, a dark weben nyilvánosságra is hozzák
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 19:29 A szlovákiai Magyar Szövetség kizárta az együttműködést Ficóval
- 19:25 Hasonló forma, eltérő tartalom – a BL-elődöntők megmutatták a modern futball mindkét oldalát
- 19:00 Köllő Babett és Ember Márk vezetik idén az X-Faktort
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 18:43 „Már korához képest többre vitte, mint én” – írta fia ballagási fotóihoz Schóbert Norbi
- 18:41 Orbán a lúzereket tolja be a frakcióba?
- 18:40 Magyar állampolgár is van az izraeli erők által lerohant segélyflotta letartóztatottjai között
- 18:24 Pósfai Gábort kérte fel Magyar belügyminiszternek
- 18:17 Németh Kristófot az RTL-en megkérdezték, mindenben egyetértett-e a Fidesszel
- 18:07 „Olyan fontos a csapatmunka, mint a Forma-1-es gumicserénél” – megszólaltattuk a sebészt, aki a nyílt utcán varrta össze egy férfi szívét
- 17:37 A riválisok szerint a bírók az al-Nasszrt tolják, Cristiano Ronaldo a szezon végén mindent elmond
- 17:30 Budapesti lakástűz: egy tacskót és egy nyulat is el kellett látniuk a mentőknek
- 11:07 Az ukrán határ mellett eredtünk a legnagyobb Fidesz-győzelem nyomába
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 09:22 Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a vezetésnek két felelőssége van
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 07:36 Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
- 18:17 Németh Kristófot az RTL-en megkérdezték, mindenben egyetértett-e a Fidesszel
- 05:58 Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
- 07:09 Egy jászberényi fideszes képviselő a könnyeivel küszködve beszélt arról, mennyire megalázónak tartja, hogy Pócs János beülhet a parlamentbe
