Ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát, mégis rendszeresen vezette a gyermekvízilabda-sportegyesület kisbuszát a balatonfűzfői képviselő-testület egyik fideszes tagja. Kerekes Csongort, aki a helyi Fidelitas szervezet elnöki posztját is betölti, március végén kapták el a rendőrök eltiltás hatálya alatti vezetés miatt.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyben a Balatonalmádi Rendőrkapitányság nyomozást indított. Az eljárás jogcíméről és az előzményekről azonban hiába kérdeztük a sajtóosztályt, azt írták: a folyamatban lévő nyomozás érdekére tekintettel nem áll módjukban bővebb tájékoztatást adni.
Ezért levélben kerestük Szanyi Szilviát, Balatonfűzfő polgármesterét, hogy igazak-e azok az információk, amelyek szerint a képviselő akkor is szállított gyermekeket a sportklub tulajdonában lévő járműben, amikor a szondáztatás után elvették a jogosítványát. Azt is szerettük volna megtudni, hogy az önkormányzat indít-e vizsgálatot a képviselő ügyében, válasz azonban nem érkezett.
Kerekes Csongor, akit telefonon értünk el, hazugságnak minősítette a polgármesternek küldött levélben szereplő információt. Tagadta, hogy gyerekek lettek volna az autóban az ittas vezetése idején, azt azonban elismerte, hogy az elmúlt hónapokban kétszer is megbüntették: először a kisbusz vezetésére jogosító kategóriát vonták be, majd a személyautó-vezetéshez szükséges B-kategóriát is.
A képviselő állítása szerint a legutóbbi rendőri intézkedésnél, ahol elő is állították, nem volt szó alkoholos befolyásoltságról.
Soós Gábor, a Tisza Párt helyi támogatója lapunknak azt mondta, a településen közismert, hogy Kerekes a Balaton Vízilabda Klub elnökeként az utóbbi időszakban is rendszeresen hozta-vitte az óvodás korú gyereket az uszoda és a nevelőintézmények között. Soós úgy tudja, hogy mindez a vezetéstől való eltiltás hatálya alatt történt, amikor nem közlekedhetett volna gépjárművel.
Soós szerint az önkormányzat politikai okból próbál szemet hunyni az eset felett, mert egy esetleges lemondás megtörhetné a kormánypárti egységet a testületben.
Egy általunk megkérdezett közlekedési szakértő álláspontja szerint a visszaesőként elkövetett ittas és az engedély nélkül vezetések kombinációját bűncselekményként ítélheti meg a bíróság, és tovább súlyosbíthatja a büntetést, ha kiskorú veszélyeztetését is megállapítják az ügyben.
