A Magyar Orvosi Kamara 2025 végén több mint négyezer orvos bevonásával készített felmérést az orvosok munkavállalalásának főbb jellemezőiről.
Ez a legnagyobb olyan adatfelvétel, amely betekintést nyújt abba, hogy mi tartja fenn – vagy éppen veszélyezteti – az ellátórendszer működését – írja a MOK a honlapján közzétett felmérés kapcsán.
A kutatás legfontosabb megállapításai a következők:
- az orvosok 45 százaléka több lábon áll (állami + magán), 16 százalék csak a magánszektorban dolgozik már, 38 százalék dolgozik csak állami szektorban.
- A csak állami rendszerben dolgozók jelentősen több munkaórát dolgoznak (medián: 40 óra/hét), mint a csak magánellátásban dolgozók (medián: 29 óra/hét).
- A jövőre vonatkozóan erős az állami szektor elhagyásának szándéka (magánszektor, külföld, pályaelhagyás), és emögött vezető szerepe van annak az érzésnek, hogy az állami szektor kiszámíthatatlanná vált, és nincs világos jövőkép.
- Az orvosok elsöprő többsége szerint az egészségügyet orvos-oligarcha szereplők torzítják, az alkalmasság és szakmai érdem helyett rendszerszintű jellemző a lojalitásalapú és feudalisztikus működés.
- Az orvosok a magán–állami rendszerek munkavállalói átjárhatóságát korlátozó lépéseket nem támogatják. A szakmai mutatók és tapasztalati korlát jelenleg a leginkább elfogadható eszközök.
- A helyzet javításához kiszámítható szabályozás, világos ágazati jövőkép, a munkakörülmények javítása, kiszámítható bérek és a feudalisztikus hatalmi struktúrák lebontása fontos.
A kamara hangsúlyozza: „közismert tény, hogy Magyarországnak nincs két párhuzamos egészségügyre elegendő orvosa, az elmúlt évek tapasztalata pedig az, hogy a kettős foglalkoztatás az állami ellátás hátrányára válik a jelenlegi szabályozási körülmények között”.
Arról, hogy mennyire nehézkesen működik az állami ellátás, ebben a cikkben írtunk bővebben:
„A biztonságos működéshez szükséges létszámot messze nem érjük el” – drámai képet festettek az egészségügyről a kórházigazgatók
A K-Monitor kiperelte az Országos Kórházi Főigazgatóságtól a nyertes kórházigazgatói pályázatokat, amelyek hemzsegnek a drámai és őszinte leírásoktól: olyan megállapítások sorakoznak bennük, melyeket a nyilvánosság előtt sem a kórházigazgatók, sem a kormányzati szereplők nem mernek, akarnak megfogalmazni.
