Közélet választás 2026

„A DK-nál a véleményemet tudták eddig is” – mondta a párt hajdú-bihari jelöltje, aki a tiszás ellenfelét ajánlja maga helyett

Facebook / Csige Tamás
Facebook / Csige Tamás

Azzal a kéréssel fordult szavazói felé Csige Tamás, a DK egyéni képviselőjelöltje, a hajdú-bihari 6-os választókerületben, hogy egyéniben ne rá, hanem a tiszás Göröghné Bocskai Évára voksoljanak, és csak listán ikszeljenek a DK-ra.

A Telex megkeresésére reagálva Csige arról beszélt, hogy

a DK-nál a véleményemet tudták eddig is, azóta engem nem kerestek, de szerintem azért nem, mert tudták, mi a véleményem, és ennek megfelelően szerintem a legokosabbat tették: tudomásul vették.

A volt hajdúdorogi polgármester közölte, hogy mivel támogatottsági indexe a helyi beágyazottsága révén viszonylag magas, saját információi szerint majdnem két számjegyű, nagy a felelőssége abban, hogy a billegő körzetben hogyan jár el.

„A két nagy támogatottsággal bíró jelölőszervezet jelöltjei fej fej mellett vannak. Baloldali demokrataként azt gondolom, nekem a legfontosabb az, hogy kormányváltásra kerüljön a sor. Hogy majd milyen lesz az az új kormány, azt majd meglátjuk, de abból, ami megfojtja az országot, ezt a térséget, ezt a környezetet 16 éve, fel kell szabadítani az országot” – fogalmazott a DK jelöltje.

Hozzátette, hogy a DK parlamentbe juttatását azért tartja fontosnak, mert szerinte igenis fontos, hogy legyen baloldali képviselet a parlamentben, hogy az értékeket tovább tudják vinni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik