A bajnoki címvédő Veszprém a Paris Saint-Germain, a Magyar Kupa-győztes Szeged pedig az Industria Kielce csapatát búcsúztatta a rájátszás első fordulójában, egyaránt egy győzelemmel és egy döntetlennel, ráadásul úgy, hogy a francia, illetve a lengyel együttes játszhatta hazai pályán a párharc visszavágóját.
A Szeged még soha nem jutott be az elődöntőbe, a Veszprém már tíz alkalommal is, legutóbb 2022-ben. A BL-mezőny egyik legnagyobb költségvetésével dolgozó PSG a negyeddöntőről sorozatban másodszor, a négyes döntőről pedig harmadszor maradt le.
