Emberölés gyanúja miatt két férfit vett őrizetbe a rendőrség egy császártöltési férfi megölése kapcsán – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
A tájékoztatás szerint egy folyamatban lévő nyomozásban merült fel a gyanú, hogy A bűncselekménnyel gyanúsítható két férfit a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, és megkezdték a kihallgatásukat.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A megyei hírportál, a baon.hu értesülései szerint az 57 éves császártöltési férfi eltűnését munkatársai, illetve ismerősei jelentették a hatóságnak, miután egy hete nem adott semmilyen életjelet magáról.
A lap szerint az eltűnt férfi húsz évvel ezelőtt Romániából települt át Magyarországra, és vett családi házat magának Császártöltésen. Az információk szerint Állítólag az eltűnt férfi néhány napja elindult haza, Erdélybe egy személyszállító mikrobusszal, azóta azonban senki nem tud róla semmit. Sem a Romániában élő lányának, sem a közeli szomszédainak nem szólt arról, hogy elutazna, pedig ezt korábban mindig megtette.
Meg nem erősített információnk szerint a férfinél lakó fiatal pár hölgytagját Hajóson találták meg a polgárőrök, az élettársa azonban elmenekült. A nőt a rendőrség azóta kihallgatta. Az eltűnt férfi állítólagos hazautazásáról szóló történet tőle származik.
