Belföld választás 2026

„Könnyű okoskodni tévéstúdiókból meg tanácsadói szerződések mögül” – visszaszólt a DK politikusa a visszalépésüket nyílt levélben kérő volt baloldali vezetőknek

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Gy. Németh Erzsébet szerint azok, akik most „osztják az észt”, évekkel ezelőtt kényelmesen kiszálltak, és elfelejtették, miért küzdöttek együtt korábban.

Hétfőn nyílt levelet adott ki egykori baloldali vezető politikusok egy csoportja, melyben arra szólították fel a még versenyben lévő baloldali indulókat, hogy lépjenek vissza a választástól, mert szerintük csak így marad meg a reménye a rendszerváltásnak, ezzel együtt a baloldali megújulás esélyének.

„A váltásra nemcsak az ország érdekében, de benne a baloldal érdekében is szükség van. A magyar társadalom változást akaró többsége ezért döntött úgy, hogy eddigi kudarcaink után most egyetlen váltópártba tömörülve keresi az esélyt. Ne veszítsétek el őket, ne veszítsétek el a társadalmi bizalmat sem! Velük és veletek együtt kell majd egy új, sikeresebb baloldal kereteit megteremteni” – olvasható a nyílt levélben, melynek aláírói között ott van többek között Lendvai Ildikó egykori MSZP-elnök, és Bárándy Péter volt igazságügyminiszter is.

Az írásra hétfő este Gy. Németh Erzsébet reagált egy Facebook-bejegyzés formájában. Az ő pártja, a DK az egyetlen magát baloldaliként definiáló párt, amely listát állított a választáson, és nem tágít az indulástól – még úgysem, hogy időközben visszalépett pár jelöltje, köztük olyanok is, akiket a párt döntése értelmében léptettek vissza. Gy. Németh Erzsébet a nyílt levél azon soraira reagált, hogy „Az utolsó percekben vagyunk. Lépjetek vissza!”

Komolyan, ezt mondjátok? Ti, akik évekkel ezelőtt kényelmesen kiszálltatok, és most a partvonalról osztjátok az észt? Ti, akik elfelejtettétek, miért küzdöttünk együtt, amikor még volt tétje annak, amit csinálunk?

– fogalmazott Gy. Németh, azt is felróva a nyílt levél aláíróinak, hogy „ez a nagy bölcsesség” hiányzott a részükről, amikor harcolni kellett, most ellenben „könnyű okoskodni tévéstúdiókból meg tanácsadói szerződések mögül”.

A budapesti 15-ös választókerületben induló politikus azzal érvelt a DK indulása mellett, hogy véleménye szerint sok százezer olyan szavazó van az országban, aki nem fog Magyar Péterre, mint a kisebb rosszra szavazni a NER leváltása érdekében, inkább otthon marad, ezek a szavazatok pedig a legvégén hiányozni fognak a kormányváltáshoz, így a DK-nak kell becsatornáznia őket.

Gy. Németh Erzsébet érvelését vallja Dobrev Klára DK-elnök is, aki lapunknak adott listavezetői interjújában a múlt héten egyebek között elmondta azt is, hogy miért döntöttek a visszalépések mellett annak ellenére is, hogy a Tisza Párt várhatóan nem viszonozza majd nekik ezt a gesztust.

A Budapesti 15-ös választókerületben a Fidesz Dunai Mónikát, a Tisza Párt Porcher Áront indítja. A Kutya Párt színeiben Szin Richárd áll itt rajthoz, a Mi Hazánknak pedig Somogyiné Hatvani Zsuzsanna a jelöltje. 2022-ben ez volt az egyetlen olyan OEVK, ahol a Fidesz jelöltje nyert a fővárosban.

Kapcsolódó
Dobrev Klára: Ki az a bolond, aki hárompárti parlamentet akar ilyen helyzetben?
„Tele gatyával nem lehet rendszert váltani” – nyilatkozta Dobrev Klára a választási kampány hajrájában lapunknak. A DK elnöke szerint pártja parlamentbe jutása a Fidesz-Mi Hazánk koalíció megelőzéséhez fontos. Arról is kérdeztük: könnyebb lett-e a párt helyzete Gyurcsány Ferenc visszavonulása után?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik