A családok támogatásról rendelkező törvény módosításának általános vitájában Csehák Judit egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a Medgyessy-kormány nem tesz különbséget gyermek és gyermek között. "A javaslat egyértelműen kifejezi, hogy mi a családi pótlékot alanyi jogon járó, csak a gyermek létéhez kötött, univerzális, különleges feltételekhez nem igazodó, vagyoni és jövedelmi viszonyoktól független társadalmi támogatásnak tekintjük, befektetésnek a jövőbe" - szögezte le a politikus, akit az MTI-Eco idézett. Az előterjesztés szerint a családi pótlék összege szeptembertől visszamenőleg egységesen húsz százalékkal emelkedik. Ezen kívül a javaslat rendszeressé teszi az augusztusban folyósított egyhavi többlet családi pótlék kifizetését. Csehák Judit elmondta, hogy az intézkedés évi negyvenmilliárd forint pluszkiadást jelent a büdzsé számára. A javaslat visszaállítja az ellátás egységességét, ami azt jelenti, hogy az iskoláztatási támogatásként folyósított ellátás a jövőben szintén családi pótlékként jár. Az előterjesztés értelmében 50 százalékkal emelkedik az anyasági támogatás összege, ikergyermekek estében pedig száz százalékkal. Ez utóbbiaknál a gyermekgondozási segély összege is a duplájára nő.
Ajánlott videó
- 10:02 „Ő egy fantasztikus ember” – Donald Trump kiállt Infainto mellett
- 10:00 Döntött a parlament: előbb távozhat a hivatalából a legfőbb ügyész
- 09:55 A héten sem érkezik a vízhiányt enyhítő eső
- 09:42 Nyugdíj- és családtámogatási adatbázisokba is bejuthattak az Államkincstár szerverét feltörő hekkerek
- 09:31 Nagy tételben árulta a drogot egy nő Dabasnál
- 09:30 Ezúttal a Mi Hazánk képviselői is felállva tisztelegtek a roma holokauszt áldozatai előtt, de Dúró Dóra és Novák Előd nem volt a teremben
- 08:46 Megvádolták az unokázós csalásokban részt vevő pénzfutárt, a társát és a milliókat kaszáló megbízóit még keresik
- 08:45 Egy kisgyerek nem volt hajlandó bekötni magát, törölték a járatot Kanadában
- 08:32 Méterekre a céltól bukott hatalmasat a bringás, a nézők siettek a segítségére
- 08:31 Vitézy Dávid: Megszakítás nélküli bicikliút jön létre a Dunakanyar és Budapest között
- 08:20 Trump integetve szállt fel az Air Force One-ra, ahonnan titokban, egy ételszállító teherautó segítségével átszállították egy másik gépre
- 08:19 118 éve elsüllyedt hadihajó roncsát találták meg – fotók
- 08:17 Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
- 08:13 A parlament Bakáról, az Alkotmánybíróság Sulyokról dönt
- 08:54 Játszótereket vizsgált a fogyasztóvédelem, minden harmadiknál találtak szabálytalanságot
- 08:20 Trump integetve szállt fel az Air Force One-ra, ahonnan titokban, egy ételszállító teherautó segítségével átszállították egy másik gépre
- 06:33 Kedden új köztársasági elnököt választ a parlament
- 08:13 A parlament Bakáról, az Alkotmánybíróság Sulyokról dönt
- 18:21 Velkey Gábor, Békéscsaba volt alpolgármestere hunyt el a nagyatádi triatlonversenyen
- 23:05 „Elutasítjuk a szurkolókat kirekesztő, zárt kapus, kollektív MLSZ-büntetéseket”
- 21:06 Átrajzolhatja-e a Közel-Keletet az új egyezmény?
- 17:18 Tanács Zoltán feljelentést tett és vezetőt váltott le a Gondosóra-program miatt
- 21:29 Videó: autó és magángép ütközött egy milanói reptéren
- 08:19 118 éve elsüllyedt hadihajó roncsát találták meg – fotók
- 18:52 Milák Kristóf országos csúcsot repesztett, épphogy befért a döntőbe sprintszámában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
