Peller Mariann és nővére, Peller Anna egyiptomi élményekről, szerelemről és a hangoskönyvek világáról beszélgettek az Így jártam a nővéremmel című podcast legutóbbi adásában, melynek alkalmával előbbi a magánéletéről is elárult egy, a nyilvánosság számára eddig nem ismert részletet.
Mint kiderült, nem egyedül látogatott el Egyiptomba, hanem a szerelmével, akiről korábban még nem beszélt.
Ő a béke, a nyugalom és a türelem alapvetően. Ami én nem vagyok, azt ő hozza. […] Nagyon hálás vagyok neki, hogy hajlandó volt eljönni velem erre az utazásra, mert amúgy ő sosem vágyott Afrikába. Tehát őt nem vonzották ezek a területek, de neki is nagyon erős élmény volt
– idézte az nlc.hu Pellert.
10 év után vált el a férjétől
Peller Mariann 2022-ben tudatta a nyilvánossággal, hogy Juni Györggyel 10 évnyi házasság után a válás mellett döntöttek. Ők ketten 12 éven át alkottak egy párt, kapcsolatuk idején két fiuk is született, Kornél és Szilveszter.

