[FN MTI-Eco] Jövő év január 1-jétől a harmadik országokból az EU-ba érkező utazók nem hozhatnak be húst, tejet, illetve hús- és tejtermékeket egy pénteken elfogadott új rendelkezés szerint - jelentették be az Európai Bizottság illetékesei. Az új szabályok nem vonatkoznak a tagjelölt országokból (Törökország kivételével), Svájcból, Izlandról, Liechtensteinből, valamint néhány más olyan országból érkező utazók által behozott élelmiszerekre, ahol az unióéval azonos élelmiszer- és állategészségügyi rendelkezések vannak érvényben. Vontakozik viszont az összes többi országra, köztük az Egyesült Államokra és Kanadára is. Jelenleg az EU-tagországokba érkezve bárki behozhat kisebb mennyiségű, saját fogyasztásra szánt élelmiszert. Januártól ezt csak hivatalos állategészségügyi dokumentumok felmutatása esetén teheti meg, vagyis ugyanazok a szabályok lesznek érvényesek, mint a kereskedelmi célú élelmiszer-behozatalra. Kivételt képeznek a csecsemőtápszerek és -tejpor, valamint az egészségügyi okok miatt szükséges különleges élelmiszerek, de ezek is csak akkor, ha fogyasztásuk előtt nem igényelnek hűtést, azonosítható gyártótól származnak és bontatlan csomagolásban vannak. A közelmúltban sorozatban előfordult súlyos állategészségügyi problémák után a szigorítással az EU azt akarja megakadályozni, hogy kívülről behurcolt kórokozók okozzanak újabb járványokat.
Ajánlott videó
- 22:19 Szoboszlai nem tudja, mivel érdemelte ki Szalah barátságát
- 21:41 A Mol két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 20:37 Napi hírösszefoglaló – 2026. május 22.
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 20:06 „Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította
- 19:53 A feljutás ellenére Feczkó Tamás távozik a Honvéd futballcsapatától
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 19:09 Kósa Lajos visszalépett, Telegdi Attila lett az új korcsolyaelnök
- 19:01 Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott
- 19:01 Negyedszer is kormányt alakíthat Szlovéniában Janez Jansa
- 18:42 Orbán Anita a NATO-főtitkárral tárgyalt
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 14:07 A fideszes Koncz Zsófia és a tiszás Barna-Szabó Tímea segítette legjobban a pártjaik listás teljesítményét – kutatás
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 10:32 Három mentőhelikopter érkezett a Mol tiszaújvárosi üzeméhez, egy ember meghalt, kilenc megsérült
- 15:40 Azbesztszennyezés: az Orbán Viktor szövetségese által irányított Burgenland felelősségéről is szó esett Magyar Péter bécsi tárgyalásain
- 12:09 Az imaterembe költözhet a sajtó a Parlamentben, hogy az újságírók az ülésteremhez közelebb legyenek
- 16:08 A nyugdíj- és adóreform a legfőbb vitás pontok az uniós források hazahozatala körül
- 13:31 Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás Budapestre szállított súlyos sérültje
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
