Nem változik jelentős mértékben a 2003-ra szóló személyi jövedelemadó (szja)-tábla - derült ki tegnap a két napra elhúzódó kormányülésen. Ez volt az ára annak, hogy a tb-terhek sem növekednek az egekig. A tervezet jövőre 650 ezer forintig 20 százalékos, 1 millió 350 ezer forintig 30 százalékos, afölött pedig 40 százalékos adókulcsot alkalmaz. Korábban arról lehetett hallani, hogy a legalsó kulcs 18 vagy 19 százalékra, a középső 25 százalékra módosulna úgy, hogy a középső adókulcs 1,2 millió forintnál lépett volna be, s a felső kulcs 2,4 milliótól indult volna. Ez azonban nem került be a javaslatba, László Csaba pénzügyminszerer szerint az adókulcsokat csak 2004-től módosítják. A kormányanyag szerint az adóterhelés az idei 21,2 százalékról jövőre 19,8 százalékra mérséklődik. Az áfakulcs nem változik, 2004-től azonban eltörlik az áfamentes kategóriát, így a gyógyszereket, illetve a tankönyveket is legalább 5 százalékos forgalmi adó terheli majd. A kormány döntésének értelmében 15 millió forintos éves árbevételig lehet áttérni az egyszerűsített vállalkozói adózásra (eva). Csökken 2003-tól az egészségügyi hozzájárulás összege is, viszont 6-ról 8 százalékra növekedeik a magánnyugdíj-pénztárakba átvihető tagdíj. A kabinet határozata alapján ismét bevezetik a pályakezdők magánnyugdíj-pénztárba való belépési kötelezettséget.
Ajánlott videó
- 22:19 Szoboszlai nem tudja, mivel érdemelte ki Szalah barátságát
- 21:41 A Mol két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására
- 21:29 „A döntés a Mészáros-csoport kezében van, amely nem kívánja folytatni az együttműködést” – helyzetkép a sportban a választás után
- 20:37 Napi hírösszefoglaló – 2026. május 22.
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 20:12 Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayer Zsolt felesége
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 20:06 „Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította
- 19:53 A feljutás ellenére Feczkó Tamás távozik a Honvéd futballcsapatától
- 19:49 Megjelent a határozat: a kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 19:09 Kósa Lajos visszalépett, Telegdi Attila lett az új korcsolyaelnök
- 19:01 Hoki-vb: gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a németektől a magyar válogatott
- 19:01 Negyedszer is kormányt alakíthat Szlovéniában Janez Jansa
- 18:42 Orbán Anita a NATO-főtitkárral tárgyalt
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 14:07 A fideszes Koncz Zsófia és a tiszás Barna-Szabó Tímea segítette legjobban a pártjaik listás teljesítményét – kutatás
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 19:09 30 év után visszatért Nigériába Fekete Pákó, édesapját is megmutatta
- 10:32 Három mentőhelikopter érkezett a Mol tiszaújvárosi üzeméhez, egy ember meghalt, kilenc megsérült
- 15:40 Azbesztszennyezés: az Orbán Viktor szövetségese által irányított Burgenland felelősségéről is szó esett Magyar Péter bécsi tárgyalásain
- 12:09 Az imaterembe költözhet a sajtó a Parlamentben, hogy az újságírók az ülésteremhez közelebb legyenek
- 16:08 A nyugdíj- és adóreform a legfőbb vitás pontok az uniós források hazahozatala körül
- 13:31 Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás Budapestre szállított súlyos sérültje
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
