Belföld választás 2026

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Szajki Bálint / 24.hu
A Tisza Párt szakértője szerint a Fidesz a szakadék szélére lökte az egészségügyet.
Szajki Bálint / 24.hu
A Tisza Párt szakértője szerint a Fidesz a szakadék szélére lökte az egészségügyet.
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

Hegedűs Zsolt kétszer is felhívta a figyelmet az udvariasság fontosságára közösségi oldalán. A Tisza Párt egészségügyi szakértője arra reagált, hogy Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, fideszes képviselőjelölt azt mondta a Magyar Hangnak, hogy a Boston Consulting kiszivárogtatott tanulmánya csak egy a sok közül, 70–80 hasonló van az egészségügyben, „a kormány egy csomó részét nem kívánja végrehajtani”.

Hegedűs Zsolt emlékeztetett rá, hogy ezt korábban éppen a Belügyminisztérium cáfolta egy perben, Takács Péter most mégis ezt állítja, a titkosított anyagból pedig az derül ki, hogy az Orbán-kormány nem apró kiigazításra, hanem az ellátórendszer radikális átszabására készül.

Szerinte az egészségügyi államtitkár, angol udvariassággal:

nem mondott igazat.

Megismételte: a tanulmányt joga lett volna megismerni a magyar népnek, a szakmának, hiszen ez a legfontosabb, legrészletesebb, legdrágább dokumentum az egészségügyi rendszer átalakításáról.

A rendszer a szakadék szélén

Ehelyett a kormány inkább, szemezgetve a tanulmányból, egyes részeket dilettáns módon kezdett megvalósítani, amivel

még jobban a szakadék szélére lökte az egészségügyet.

Hozzátette: bizalom, őszinteség, átláthatóság, szakmaiság, társadalmi egyeztetés nélkül nem lehet az egészségügyet átalakítani, amíg ezek hiányoznak, minden „reform” csak tovább ront a helyzeten.

Hegedűs Zsolt előzőleg már összecsapott Takács Péterrel, aki nagyon hevesen reagált arra, hogy a tiszás politikus megosztott egy cikket, és a választás után a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzés teljes feltárását ígérte. 

Takács Péter „takonygerincezett”

Az államtitkár szerint Hegedűs Zsolt nagyon jól tudja,

hogy ez egy koholmány. Éppen ezért eddig kussolt.

Azt írta: az egészségügyi miniszterjelölt csak azért állt elő most ezzel, mert felkerült a Tisza Párt országos listájára (11.), védi a mentelmi jog. Ezzel

méltó utódja lett pártbéli elődjének, felnőtt a takonygerincű és ostoba Kulja Andráshoz! […] Természetesen a jogkövetkezményekkel Önnek is számolnia kell, még akkor is, ha a választásokig nyilvánvalóan nem születik már ítélet.

A Tisza szakpolitikusa erre azt válaszolta, hogy „ha nincs takargatnivaló, akkor nincs mitől tartani”, a választások után minden részletre kiterjedő, törvényes vizsgálatot, illetve a közbeszerzések, a szerződések, azok módosításai, a teljes pénzmozgás áttekintését ígérte – akár nemzetközi szinten is. Ha ezek a vizsgálatok nem tárnak fel szabálytalanságot, azt is nyilvánosságra hozzák, mert a transzparencia mindenkit megvéd, aki tisztán járt el – és elszámoltatja azt, aki nem.

A stílus maga az ember

Hegedűs Zsolt azt is jelezte, hogy a fideszes politikus hangneme – egészségügyi államtitkárként, parlamenti képviselőjelöltként – elfogadhatatlan.

A személyeskedés nem érv. A sértegetés nem válasz.

Felidézte, hogy Takács Péter többször átlépett már egy határt (káromkodva küldte el egy beteg hozzátartozóját, megsértette a magyar háziorvosokat, az osztrák mentősöket). Az ellenzéki szakpolitikus abban bízik, hogy a pápai körzet választóihoz is eljut, hogy milyen stílust képvisel, és ennek megfelelően döntenek majd április 12-én.

Mert a stílus maga az ember

– írta válasza zárásaként Hegedűs Zsolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik