Nem csak nem volt hajlandó megszüntetni a szolidaritási hozzájárulás ügyében indult pereket, ma kihirdetett végzésében Alkotmánybírósághoz is fordult az erről határozó kormányrendelet miatt a Fővárosi Törvényszék, írja a hvg.hu.
A lap cikke szerint a Fővárosi Törvényszék háromtagú tanácsa a megszüntetést előíró kormányrendelet dacára hétfő reggel két ügyet is tárgyalt, mindkettőt a fővárosi önkormányzat indította az állam ellen.
A végzésben a bíróság úgy fogalmazott: „határozott álláspontjuk szerint” a kormányrendelet sérti egyebek mellett az igazságszolgáltatás alkotmányos és uniós szerepét, a hatalommegosztás és jogállamiság elvét,
a bírói függetlenség elvét és a hátrányt okozó visszaható hatályú jogalkotás tilalmát is, olvasható a cikkben.
Bár a főváros indítványozta, hogy a bíróság előzetes döntéshozatali eljárást is kezdeményezzen az Európai Unió Bíróságánál, ezt a bíróság azért nem tette meg, mert véleményük szerint először azt kell megállapítani, hogy a kormányrendelet alaptörvényellenes-e.
Karácsony Gergely a Facebookon úgy kommentálta a fejleményeket,
bár az Alkotmánybíróság valószínűleg nem fogja elsietni, hogy hatályon kívül helyezze ezt a nyilvánvalóan alkotmányellenes rendeletet, aligha tehet mást. És akkor már nem lesz akadálya annak, hogy a bíróság ebben a perben is kimondja, amit egy másik perben már kimondott: a kormány törvénytelenül vette el a fővárosiak pénzét!
