[FN, MTI] Megtagadta a Pintér Sándor belügyminiszter elleni nyomozást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal azoknak a feljelentéseknek az ügyében, amelyeket a súlyos bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péter tett emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt a miniszter ellen. A Legfőbb Ügyészség sajtóirodájának csütörtöki tájékoztatása szerint a nyomozó hivatal kiterjedt adatgyűjtés után meghozott április 12-i határozatában azt állapította meg, hogy a Tasnádi Péter feljelentésében, illetve az ügyben a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál történt meghallgatásán foglaltakat semmilyen érdemi adat, tény nem támasztotta alá. Ezért sem az emberölés előkészületének, sem más bűncselekménynek az alapos gyanúja nem állapítható meg. Tasnádi Péter az ellene folyó büntetőper nyilvános tárgyalásain többször elmondta, hogy álláspontja szerint az egész eljárás mögött Pintér Sándor áll, aki meg is akarta őt öletni.
Ajánlott videó
- 21:26 Pert nyertek a 2024-es sztrájk miatt elbocsátott operaházi dolgozók
- 21:26 „Pénzéhes kurva” – skandálták a Fradi edzőjének, csapata legyőzte a címvédőt
- 21:03 Kováts Eszter: Szász-anhalti választások – Küszöbön a fasizmus Németországban?
- 21:02 Matolcsy György: A magam részéről állok elébe az összes vizsgálatnak
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 3.
- 20:25 Ez az igazán fájó vereség: öt meccslabdája volt Bondár Annának, de kiesett a US Openről
- 20:16 Megszólalt az északmacedón kormányfő, miután nyomozás indult az Eximbank ellen az országának nyújtott milliárdos magyar hitel miatt
- 19:57 Egymásnak esett Vucic szerb elnök és a horvát miniszterelnök a háborús bűnös Ratko Mladic miatt
- 19:49 Hét év után játszott NB I-es meccset a kézicsapat, 22 góllal kikapott
- 18:39 Reagált az Európai Bizottság Magyar Péter kijelentésére: „Konstruktív a viszony a napi egymillió eurós migrációs bírság ügyében”
- 18:16 Forma-1: már most a rajtrács végére száműzték a világbajnoki éllovast
- 18:11 Az Eurovíziós Dalfesztivál jelentős engedményekkel és meghosszabbított határidővel várja vissza Magyarországot a dalversenybe
- 18:02 Velkey György konkrét cégeken mutatja be, mekkora túlárazások voltak az állami Covid-beszerzéseken
- 18:00 Átcsapott kormányzásba a Facebook-kormányzás?
- 17:57 „Az egyetem legitimitásának helyre kell állnia” – a Vidnyánszkyékat váltó kuratórium tagjait kérdeztük az SZFE jövőjéről
- 09:48 Egy 62 éves férfi halt meg a Soroksári úti frontális karambolban, három főt kórházba vittek a mentők
- 10:07 Svéd Tamás: A Szijjártó-féle lélegeztetőgépek jelentős része nem mutatta, mennyi oxigént ad le a covidos betegnek
- 16:48 Azonnal levette a képernyőről egyik műsorát az M5
- 15:09 Történelmi döntés: Ukrajna elismerte magyarok ezreinek elhurcolását Kárpátaljáról
- 08:40 Itt a nagy fóbiakvíz: kitalálod, milyen félelmekről van szó?
- 08:50 Ruszin-Szendi javaslatára felmentették a szolgálat alól a vezérkari főnök egyik helyettesét
- 13:11 Egy ismert indie rock együttes tagját, várandós feleségét, hároméves kisgyermeküket és a bejárónőt is lelőtték Mexikóban
- 11:34 Elmondta a nagymamájának egy 11 éves kislány, hogy milyen szörnyűségeket művel vele a bátyja
- 11:53 Beismerte tettét annak a dabasi autóbontónak az ügyvezetője, akinek a műhelyében halálra égett egy 62 éves munkás
- 15:08 Panyi Szabolcs: Orosz titkosszolgálati akció készülhetett a magyar határon
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
