Nagyvilág

Előrehozott választás lesz Dániában

Dániában március 24-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak – jelentette be csütörtökön Mette Frederiksen miniszterelnök.

Frederiksen közölte: csütörtökön javasolta a királynak, hogy március 24-re írja ki a parlamenti választásokat, noha a jelenlegi országgyűlés mandátuma október végén jár le. Hozzátette, hogy a kampánya a védelemre és a biztonságra koncentrál. „Döntő választás lesz, mert a következő négy év mutatja meg, hogy mi dánok és európaiak meg tudunk-e állni a lábunkon” – mondta Mette Frederiksen. „Meg kell határoznunk a viszonyunkat az Egyesült Államokkal, és újra fel kell fegyverkeznünk, hogy biztosítsuk a békét a földrészünkön” – tette hozzá a kormányfő.

A szociáldemokrata Frederiksen nagy vonalakban ismertette választási programját, amelyben egyebek mellett szerepel a nyugdíjkorhatár reformja és a vagyonok megadóztatása.

A kormányfő a grönlandi válságban végig határozott álláspontot képviselt, több alkalommal is megismételte, hogy Grönland „nem eladó”.

Frederiksen az elmúlt hónapokban igyekezett maga mellé állítani az európai vezetőket a skandináv ország fennhatósága alatt lévő félautonóm északi-sarkvidéki sziget fennhatóságával kapcsolatos vitában. Ezzel a közvélemény-kutatások szerint növelte a népszerűségét az emelkedő megélhetési költségek és a jóléti rendszerre nehezedő nyomás kiváltotta társadalmi elégedetlenség után.

A jelenlegi dán kormánykoalíció – Frederiksen második kormánya – 2022 decemberében lépett hivatalba, tagjai a kormányfő pártja, a Szociáldemokraták, a Troels Lund Poulsen vezette jobbközép Liberális Párt valamint a Lars Lokke Rasmuissen külügyminiszter – aki két alkalommal is volt a kormány feje – vezette Mérsékeltek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik