Light

Kiderült, ki a legjövedelmezőbb hollywoodi sztár

A Forbes magazin állította össze a listát.

Jennifer Lawrence a legjövedelmezőbb hollywoodi sztár; a mindössze 24 éves színésznő filmjei – így az X-Men – Az eljövendő múlt napjai és Az éhezők viadala: A kiválasztott című epizódjának első része – világszerte 1,4 milliárd dolláros jegybevételre tettek szert 2014-ben.

Az évente kiadott lista második helyén Chris Pratt áll 1,2 milliárd dollárral. A 35 éves színész A Galaxis őrzőiben és A Lego-kaland című filmek révén került az élmezőnyébe. Nem sokkal marad el tőle Scarlett Johansson. Ő az Amerikai kapitány – A tél katonája, illetve a Lucy című sci-fi tetemes jegybevételei révén szerezte meg a harmadik helyet.

A negyedik helyen szereplő Mark Wahlberg is hozzávetőleg egymilliárd dollárral gyarapította a stúdiók bevételeit idén a Transformers: A kihalás kora című filmmel. Az ötödik az Amerikai kapitányt megformáló Chris Evans 800 millió dollárral.

Az első tízben szerepel még Emma Stone – elsősorban A csodálatos Pókember 2. című alkotás révén -, Angelina Jolie a Demónával, James McAvoy az X-Men-filmmel, valamint Michael Fassbender és Hugh Jackman.

Tavaly a pankrátorból lett akciósztár, Dwayne Johnson volt a legjövedelmezőbb a stúdiók számára, négy filmben szerepelt, amelyek világszerte 1,3 milliárd dollárt kerestek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik