45 éves korában elhunyt Kontra György, az MTVA egykori munkatársa, az M1 volt híradósa – írja a Blikk a kiskunfélegyházi rádió közlése nyomán, ahol korábban Kontra György is dolgozott.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az egykori Sirius Rádió, majd Kiskun Tv / Trió TV, majd 2015-től az M1 bemondója. Gyuri 2011–2014 között rádiónknak is kollégája volt, László Istvánnal felváltva szerkesztették és olvasták a rádió helyi híreit. Őszinte részvétünk
– olvasható a bejegyzésben.
A Blikk úgy tudja, hogy Kontra György néhány hónappal ezelőtt elhagyta a közmédiát, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában kezdett dolgozni multimédiás csoportvezetőként.
A bulvárlapnak a híradós édesanyja úgy nyilatkozott: „Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást.” A néhai műsorvezető csütörtök hajnalban, otthona közelében lépett a vonat elé.
