Gazdaság

Megjöttek az EU-s minimálbér adatok, ezt nem teszi ki az ablakba az Orbán-kormány

Thinkstock Digitális
Thinkstock Digitális

Idén januárban 11 százalékkal emelkedett a minimálbér, ami így bruttó 322 500, nettó 214,6 ezer forint lett. Ez utóbbi összeg viszont olyan alacsonynak tűnik, amely –  az Orbán-kormány kommunikációja ellenére – első ránézésre is kevés a megélhetéshez.

Sajnos ezt támasztja alá az uniós statisztikai hivatal összehasonlító vizsgálata is. A 11 százalékos emelés a legmagasabb volt idén Európában – sok cég nehezen is tudja kigazdálkodni annak költségeit –, ám a magyarországi minimálbér még így is a negyedik legalacsonyabb összeg – írja a Népszava az Eurostat 2026 eleji összehasonlítása alapján.

Az uniós statisztikai hivatal szerint ugyanis nominálisan így 838 euróra jön ki a hazai minimálbér 2026 januári összege, ami sokkal jobb, mint az egy évvel ezelőtt mért 707 eurós minimálbér, amely tavaly még a harmadik legalacsonyabb volt az EU-ban. A magyar minimálbér euróban számított növekedését nem csak 11 százalékos emelés, hanem a forint euróval szembeni 6,5 százalékos erősödése is támogatta.

Az Eurostat szerint az EU 27 tagállamából 22-ben van minimálbér, Dánia, Olaszország, Ausztria, Finnország és Svédország nem alkalmazza ezt szociális intézkedést – igaz fejlettségnél fogva egyik sem szorul rá.

A lista alján található országok:

  • januárban a magyar havi minimálbér 838 euró volt,
  • Romániában 795,
  • Lettországban 780
  • a legalacsonyabb fizetés Bulgáriában volt, ahol a minimálbér 620 eurót tett ki.

Az Eurostat összesítése szerint további négy tagállamban volt még a legkisebb jövedelem 1000 euró alatt: Észtországban (886 euró), Szlovákiában (915 euró), Csehországban (924 euró) és Máltán (994 euró).

A környező országok közül meg kell említeni a horvát 1050 eurós fizetést, a lengyelek 1139 euróját, illetve Szlovénia 1278 eurós minimálbérét, amely lényegesen meghaladja hazai 838 eurós hazai adatot.

A lista élén Luxemburg (2704 euró), Írország (2391 euró), valamint Németország (2343) áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik