Light

Elkészült minden idők egyik legbizarrabb klipje – videó

Akinek sikerül megemésztenie a koreai slágert, továbbléphet Csongrádi Katára és a kínai ősi hangszerrel játszott Metallicára.

Nem mondjuk, hogy nem láttunk még bizarr klipet Koreából – elég, ha PSY videóira gondolunk. Rémisztő belegondolni, hogy ahogy a Gangnam style lovaglós táncmozdulatából világszerte terjedő járvány lett, úgy akár abból is lehet divat, ami itt alább látható.

Hogy maga a zene – a Hitchhiker zenekar Eleven című daláról beszélünk – vagy az ahhoz készült videoklip a durvább, nem tudjuk egyértelműen megállapítani, nagyon szoros a verseny.

A BuzzFeed által is felkapott gyöngyszemben az ének olyan, mint amikor kisbabák először játszanak a saját hangjukkal, utánozva a nekik idiótán gügyögő felnőtteket. A klip pedig videójátékok és drogos hallucinációk döbbenetes egyvelege – buggyos gatyás fóliarobotokkal, pixeles pöttyös szuperhőslányokkal, váratlanul keresztbe átcsúszó aranykacsával. De mindegy is, látni kell. Több mint 1,2 millióan már megnézték, úgyhogy hajrá!

A nap másik kőkemény muzsikája az index találata: Csongrádi Kata dala, a Let’s dance, amelytől úgy eldobtuk az agyunkat, mint a hölgy a mankóit 0:17-nél.

De hogy zenei kalandozásunk még ennél is színesebb legyen, a végére hagytunk egy Michelle Kwan-produkciót. Ő az, aki már elkészítette a Guns ‘N Roses – Sweet Child o’ Mine című slágerének ku-cseng változatát, és most szintén a citerára emlékeztető kínai húros, pengetős hangszerrel ad elő egy Metallica-számot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik