A Kincsvadászok kedd esti adásában egy Viktor nevű eladó is bemutatkozott a nézőknek. Egy régi gyerekjátékot kínált eladásra, ám a tárgy szaga már az előtérben is témaként szolgált Megyesi Balázs és Till Attila között, akik egyetértettek abban, hogy az igen büdös.
Ez valahol padláson vagy pincében állt. Megkérdezzük Viktort, aki hozta nekünk a szekrénykét, hogy hol találta. Lehet, hogy a kukában?
– tette fel a kérdést a műsorvezető.
A veszélyes fakivágással foglalkozó eladó elmondta, hogy egy telek takarítása során találta a műsorba hozott, 1900-as évek elejéről származó, kézi festésű gyerekbútort.
A tárgyat a kereskedők is érdeklődve tekintették meg, Katona Szandra ki is nyitotta a szekrényt, de hamar köhögni kezdett az abból áradó poros-dohos szagtól.
– Ez egy használaton kívüli ingatlanból van, ugye? Hogy így finoman…
– Igen.
– Hú, most jött el ide
– jegyezte meg Fejes Tamás, mire az eladó elmondta, hogy az elmúlt másfél-két évben, mióta a tulajdonában áll, próbálta olyan helyen tárolni a tárgyat, hogy szellőzzön.
– Egyébként az ózongenerátor ilyenkor jó szolgálatot tesz!
– mondta Katona.
A darab szagával a későbbiekben is viccelődtek a kereskedők, Fertőszögi Péter egy ponton vintage szagúnak nevezte a bababútort, amire Fejes Tamás úgy reagált:
A büdös egy új fogalmat kapott. Nem büdös, csak vintage szaga van!
Végül Nagyházi Lőrinc vásárolta meg a bútort, aki eredetileg a 25 ezer forintos licitnél megállt volna, de mivel az eladó 30 ezerért szeretett volna túladni a tárgyon, hajlandó volt ezt megadni neki.
