A DK kiperelte és félévvel a bírósági ítélet után megkapta Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete szállodaszámláit a párizsi olimpia idejére. E szerint
- az út szállásköltségei összesen 228 millió forintra rúgtak,
- összesen 15 prémium kategóriás szobát fizetett ki a külügyi tárca,
- az szobák díja egyenként, naponta 1500 eurótól kezdve 1800 euróig terjedt, vagyis mai árfolyamon 550 és 700 ezer forint közötti összegekig,
A tizenöt szobát még 2023 novemberében foglalták le az akkori köztársasági elnöknek, Novák Katalinnak, ám ő az olimpia idejére, 2024 nyarára már nem töltötte be a hivatalt, utódja pedig mindössze három napot tartózkodott Párizsban.
A foglalás nem volt kedvezően módosítható, így a korábban megállapított díj teljes összegét ki kellett fizetni.
