A Fidesz szombati kongresszusán igazolódott be a 24.hu értesülése, hogy a kormánypárt Pápán, a veszprémi 4. számú egyéni választókerületben Takács Péter egészségügyi államtitkárt indítja képviselőjelöltként. Mivel egy kampány ma már szinte teljes embert kíván, a Népszava az ágazatot felügyelő Pintér Sándor belügyminisztertől azt kérdezte, kezdeményezi-e államtitkára felmentését, szakkormányzati tevékenysége felfüggesztését.
A válasz egyértelműen nem
– válaszolta a tárca kommunikációs főosztálya.
A lap Takács Pétertől is megkérdezte, képes lesz-e a kampányolás mellett száz százalékosan ellátni államtitkári feladatait, mit gondol megnövekedő terhei menedzseléséről, államtitkári feladataiból mit és kinek tud ideiglenesen átadni.
Az államtitkár konkrétumok helyett ezt válaszolta.
Most őszintén: nem édesmindegy, mit válaszolok én erre a kérdésre? Úgyis le tetszik majd írni utána véleményként, hogy az egészségügy eddig is rossz volt, most meg aztán össze fog omlani (körülbelül százötvenedjére ebben a ciklusban), mert az ágazatvezető nem fog foglalkozni vele, hiába állítja. Mondjuk, ha logikai oldalról közelítek, még jó is lenne az ágazatnak, ha többet oda se szagolnék, nem? Hiszen köztudott, hogy én vagyok minden idők legrosszabb egészségügyi államtitkára. :)
Az egészségügyi államtitkár Pápán született, és a közeli Vaszaron nőtt fel. Takács Pétert december 1-jével nevezték ki választókerületi elnökké. 2022 májusa óta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkáraként Pintér Sándor alatt ő az ágazat arca és irányítója.

