Belföld

Hiába kérették, nem ment a Jobbikhoz

Wittner Máriának januárban üzent a radikális párt, hogy beszélnének vele, de a "hidegre való tekintettel" visszautasította az ajánlatot.

Nem akar ide-oda ugrálni, ezért marad a Fidesz színeiben, és ezért nem csatlakozott a Jobbikhoz Wittner Mária. Az 1956-os forradalomban való részvételért első fokon halálra ítélt országgyűlési képviselő a Heti Válasznak elmondta: Szegedi Csanád, jobbikos EP-képviselő maga kérette őt négyszemközti találkozóra, amire rögtön nemet is mondott azért, mert ahogy fogalmazott “elég hideg volt ehhez”. Állítása szerint, ha itt szóba került volna, amúgy is visszautasítja a képviselő-jelöltséget a radikális pártban, hiszen már letette a voksát a Fidesz mellett.

Wittner elmondta: korábban azért jelent meg a Jobbik és Magyar Gárda rendezvényein, mert megtiszteltetésnek érezte például azt, hogy zászlóanyának kérték fel az egyiken. Azt állítja: ekkor is jelezte a Jobbiknak, hogy nem a Fidesz fúrásával kellene foglalkozni, hanem azokkal, akik az elmúlt nyolc évben „tönkretették az országot”. „Üzenet értékű”, kitüntetett helyét pártja országos listáján úgy magyarázta: lehet, sokan a Jobbikot fogják támogatni a választásokon a korábbi Fidesz-szavazók közül, de ez retúrút is lehet

A jövőre nézve Wittner kijelentette: tovább akarja támogatni az ötvenhatos elítéltek nyugdíj-kiegészítésének ügyét, mert a börtön miatt járó rész nem nőtt, holott például ő is 11 évet dolgozott a rácsok mögött, amit aztán nem számítottak bele a járandóságába.

Ajánlott link:

Wittner Mária kitálal: ezért nem ment a Jobbikhoz! (Heti Válasz)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik