A szervezet pénteki közleménye szerint “barbár és erőszakos megnyilvánulás” történt, “az pedig minden demokratikusan gondolkodó ember jóérzését sérti, hogy a transzparensekre antiszemita feliratokat, uszításra és gyűlöletkeltésre alkalmas jelszavakat firkáltak az elkövetők”.
Mint írják, a kampány eldurvulásához a második helyért ádáz harcot vívó bal- és jobboldali szélsőség személyeskedő és agresszív lejárató hadjárata vezetett; “szomorúnak tartjuk, ha valakik nem tudnak emelt fővel lemondani a hatalomról, vagy éppen nem tudják elfogadni, hogy sosem lesznek hatalmi tényezők” – áll a közleményben.
A Fidesz győri szervezete a megrongált és összecsúfított plakátok miatt – mivel azokkal jelentős anyagi károkat is okoztak az elkövetők – feljelentés tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen – tudatták.