Belföld

Gémesit sokan szeretnék MDF elnöknek

Gödöllő polgármestere "ámokfutásnak" nevezte a Dávid-korszakot.

Többen is felkérték Gémesi Györgyöt, az MDF egykori alelnökét, hogy legyen a párt elnöke – tudta meg a közrádió Krónika című műsora. Gémesi György megerősítette: valóban „több prominens személyiség megkereste”, de hogy kik, azt nem árulta el.

Gödöllő polgármestere szerint borzasztó látni azoknak az MDF-eseknek, akik ott voltak az indulásnál, hogy hova juttatta a pártot Dávid Ibolya “több éves ámokfutása”. Mint mondta: ő már négy éve, amikor kilépett a pártból, jelezte a problémákat.

Gémesi most az önkormányzati választásokra készül, de úgy véli, szükség van az MDF korábbi szellemiségére, ezért nem zárja ki, hogy a választások után újra szerepet vállal a pártban, amelynek elnöksége még a héten összeül, hogy értékelje a választási eredményeket.

A rendkívüli országos gyűlést, mely új elnököt választhat, 30 napon belül kell összehívni a pártelnök lemondása után. Az országos gyűlést az országos választmány hívhatja össze, ezt pedig az elnökség ülésének kell megelőznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik