Kultúra

Csóró albérletekből nézzük, ahogy luxustáskákból zabálják a kaviárt, és imádjuk őket

Getty Images
Getty Images
Az elmúlt években látványosan megerősödött a szupergazdagok életét megmutató RichTok jelenség, miközben a társadalom többsége a globális gazdasági válság következményeitől szenved. A telefonunk képernyőjén át szinte perverz élvezettel kukkoljuk a luxustáskákat vásároló, magángépeken pezsgőző luxus-influenszerek életét, még tovább gyarapítva tetemes vagyonukat – a saját valóságérzékelésünk pedig teljesen eltorzul közben. A szerző a Marie Claire újságírója.

„Gyertek velem vásárolni az Hermésbe” – invitálja közel 3 millió követőjét a 27 éves Becca Bloom, majd végignézzük, ahogy úgy vásárolgat a világ legexkluzívabb üzletében, mintha a H&M-ben járna. Egy ponton azt is elárulja, hogy egyébként itt szereti megvásárolni az „alapdarabokat”, majd megmutat „egy cuki Birkin táskát” is: ezek azok a kiegészítők, amiket Hadházy Ákos szokott kiszúrni a NER-feleségeken, és amikhez legolcsóbban úgy 3 millió forintért juthatunk hozzá (de akár több tíz millióra is rúghat az áruk).

Kapcsolódó
Budai lakást érő karkötők és táskák: a NER-kegyelteken kívül kik, hogyan és miért vásárolnak luxuskiegészítőket?
Nem telik el olyan hét, hogy a magyar NER-elit egyes tagjairól ne derülne ki, épp milyen luxusban nyaraltak vagy hány méregdrága táskát, karkötőt, nyakéket aggattak magukra. Nem úgy fest, mintha a vagyonos politikai szereplők rejtegetni akarnák a vagyonukat, miközben egyre inkább a csendes luxus jellemzi azoknak az életvitelét, akiknek egy élet munkája van a vagyonukban.

Becca Bloom, vagyis valódi nevén Rebecca Ma a közösségi média legismertebb luxus-influenszere, aki tulajdonképpen azzal tett szert 2,9 milliós Instagram-követőtáborára, hogy bepillantást enged a szupergazdagok életébe. Pizsamában ücsörögve csomagolja ki milliókat érő Van Cleef ékszereit, megmutatja, hogyan tálalja ki a kaviárt a macskájának, vagy „elkísérhetjük” őt az anyukájával passzoló luxustáskákat vásárolni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rebecca (@beccaxbloom) által megosztott bejegyzés

A 2,5 millió Instagram-követővel rendelkező thaiföldi Somrutai Rattanawaraha azt is felvázolja, milyen a gyerekágy, ha az ember fuldoklik a pénzben: Chanel takaróban ringatja csecsemőjét, miközben egyenruhás dadus simogatja az újszülött haját, de még a büfikendőt is egy külön napszemüveges alkalmazott hordja utána, ha esetleg elhagynák a villát egy egészségügyi sétára.

A fenti kreátorokat is felkapó jelenség a TikTokon már saját nevet is kapott: ez a RichTok, vagyis azok a videók, amelyek a leggazdagabbak életét mutatják meg.

Csakhogy miközben a magángépeken pezsgőző, luxustáskákat lóbáló tartalomgyártókat nézzük, az emberek többsége egy globális gazdasági válság következményeit nyögi.

Az Egyensúly Intézet friss jelentéséből kiderült, hogy a magyar lakosság 45 százaléka még mindig kevesebb, mint havi 300 ezer forint bevételből él, és a magyarok fele komoly bajban lenne, ha egy százezer forintos váratlan kiadást kellene kifizetnie. Az, hogy egy ilyen környezetben ennyire látványosan felfuthattak a RichTok luxus-tartalmai, nemcsak az emberiség kollektív pszichéjéről árul el sokat, de akár komoly veszélyeket is rejthet.

A látványlakomáktól a TikTok-kukkolásig

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik