Sport

A Jaguárok váltják Londonban a Kosokat

2007 óta minden évben rendez az amerikaifutball-liga egy mérkőzést Londonban. A St. Louis visszalépésével a Jacksonville játszik majd ezentúl a Wembley-ben.

Mint azt megírtuk, a St. Louis Rams visszalépett a 2013-as és 2014-es angliai mérkőzéstől, pedig januárban jelentették be, hogy a következő három idényben vállalnak egy-egy meccset a Wembley-ben. Így a Kosok már csak idén mutatják meg magukat az európai porondon, a New England Patriots ellen.

Így az NFL komoly bajba került, hiszen gyorsan találniuk kellett valakit, aki átveszi a Rams helyét Angliában. Erre a posztra azonnal jelentkezett is a liga egyik leggyengébb és legkevésbé népszerű csapata, a Jacksonville Jaguars, pontosabban a floridai alakulat milliárdos tulajdonosa, Shad Khan.

A döntés célja, hogy a Jaguarst – mely az előszezon egyik meglepetéscsapata – világszerte népszerűsítsék, hátha nagyobb szurkolóbázissal bírnak majd a londoni meccsek után Gabberték.

Khan és az NFL komisszárja, Roger Goodell megegyezésének értelmében a Jaguars 2013 és 2016 között évente egyszer lép majd pályára a Wembley Stadionban, de nem kizárt, hogy a külföld felé nyitás miatt évente akár több összecsapást is Európába hozhatnak az amerikaiak.

Egyébként 2007 óta rendeznek alapszakaszmérkőzést Londonban: akkor a New York Giants és a Miami Dolphins ruccant át az Atlanti-óceánon Két évvel korábban már sor került egy nem Amerikában rendezett mérkőzésre, ám akkor Mexikó volt a helyszín.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik