Egy jurtában vagyok, körülöttem kántálás, borókaillat, előttem egy sötét ruhás alak dobol az arcát eltakaró tollas fejdísszel egy szentély előtt, középen lángol a tűz: a körben ülők szellemhívásra készülnek.
A talpamat nem tarthatom a tűz felé, és a jurtát sem kerülhetem meg kívülről a sámán háta mögött. A kántálás egyre erősebb, a dobolás felgyorsul, a sámán mozgása már-már kontrollálatlan. Egyszerre síri csend, kint felvonyít egy kutya, a sámán felhörög, hangja, beszéde és mozgása megváltozik.
A jurtában a segítők hangja töri meg a csendet: „Köszöntünk, öregapa.”
Az Ősök Útja Szellemi Ösvény vezetőjének szellemhívó szertartásán vagyok. A közösséget Majercsik János Oguz és felesége, Majercsik-Szűcs Hajnal vezeti, spirituális útkeresők számára nyújtanak lehetőséget sámánista szertartásokon való részvételre, transzállapotok elérésére és szellemekkel való kapcsolódásra egy belső-ázsiai hagyományvonal mentén. A közösség célja a transzcendenssel való kapcsolódás és visszatalálás a természeti gyökerekhez.
A sámán
Oguzt gyerekkora óta vonzotta a transzcendenssel való kapcsolódás, a népmesék, néphagyományok. Igényét a szellemi útkeresésre egyre inkább felerősítették a fiatalkori alvásparalízis-élmények, 14 évesen, a nagyapja halála után már tudatosan kutatta a halál utáni életet.
A lidércnyomások azonban rendszeresen ismétlődtek, félelmetes, „vagy meghalsz, vagy keresztülmész rajta” érzéssel, ami a szellemi útkeresésre ösztönözte. „Ez erősítette fel az igényt, hogy szembenézzek az ismeretlennel, és minél mélyebbre ássak.”
Tizennyolc évesen, a kilencvenes évek közepén egy barátja hívta el egy sámándobolós programra Pest közelében, egy év múlva már a saját sámándobját készítette, és biztos volt benne, hogy megtalálta az útját.
