Belföld

Az ember, aki mindig itt volt – hat éve nem kormányfő Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)

Méghozzá napra pontosan. Szubjektív képválogatással szemezgetünk az azóta eltelt izgalmakból.

Lehet szeretni, vagy utálni Ferencet (a kettő között általában nincs semmi és senki), lehet rajongani érte, mint a demokrácia utolsó lángjának őrzőjéért, vagy hibáztatni, például amiért ránk szabadíotta a Jobbikot, el lehet mondani az őszödi beszédről, hogy a történelem egyik legőszintébb politikai aktusa, ahogy azt is, hogy ezzel ágyazott meg a Fidesznek. (Akár egy mondaton belül is.) Én nem szeretnék állást foglalni, csak egy dolgot mondanék el fotósként, újságíróként: ha Ferenc valahol felbukkant, ott érdemes volt nekem is. Eddig legalábbis még nem bántam meg.

A groteszktől az őszintén viccesig, a hátborzongatótól a szomorúig számtalan intenzív pillanatot köszönhetek neki – meg egy Sajtófotó-díjat. Úgyhogy most egyszerűen ideteszem képeinket, mint az emúlt akárhány év talán legőszintébb lenyomatát – ha szondát küldenénk az ufóknak, benne mindennel, amit erről az országról tudni érdemes, ezeket a fotókat kár lenne kihagyni.


Szijjártó-féle meghallgatás 2011-ben, az elszámoltatás jegyében. A Fidesz-vezérkar kormánya gazdasági intézkedéseiről faggatta Gyurcsányt, nem éppen baráti stílusban. (Fotó: Neményi Márton) 


Ha már ufók: évértékelő beszéd 2012 elején. (Fotó: Neményi Márton)


Az utóbbi évek legemlékezetesebb kampányhúzása volt, amikor beköltözött egy miskolci családhoz pár napra, hogy átérezze a keményen dolgozó kisemberek (akkor ez a kifejezés még egy kicsit mást jelentett) gondjait. Szívesen látták, még a kutya is az ölébe bújt. (Fotó: Neményi Márton)


Pártja, a Demokratikus Koalíció vezéralakjaival egy október 23-i megemlékezésen az Egyetem téren (Fotó: Neményi Márton)


A pulpituson nagyon komolyan veszi a szerepét. (Fotó: Neményi Márton)


Majdnem annyira, mind a dj-pult mögött. (Fotó: Neményi Márton)


Az árvizi védekezést viszont elhülyéskedte. (Fotó: Neményi Márton)


Az utóbbi évek második legemlékezetesebb kampányhúzása: éhségsztrájk a demokráciáért a Kossuth téren. (Fotó: Kummer János)


Így jött ki a sátorból (Fotó: Neményi Márton)


És mondott is egy gyújtó hangú beszédet. (Fotó: Neményi Márton)


Volt, hogy az iskolarendszer átalakítása ellen tiltakozva a Parlamentben éjszakáztak. (Fotó: Berecz Valter)


Komoly interjú közben. (Fotó: Berecz Valter)


Komolytalan interjú közben. (Fotó: TV2)


Új logó, kábel nélkül is működő varázsgitár: DK-tisztújítás a Hungexpóban (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)


Tanúvallomás a 2006-os rendőri vezetők perében. (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)


Gyurcsány Ferenc néniket hipnotizál egy debreceni fórumon. (Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)


Május 1., boldogság, szülinapi torta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik