Kultúra

A tévében: futólépésben Amerika

Ma Amerika lelki szerkezetét világítjuk át, rámutatván az összes rejtett félelelmre, és egy magyar legényt is megismerhetünk.

Hajdu Szabolcs egykori tornász öccsére, Miklósra osztotta a Fehér tenyér című filmjének főszerepét, aki a film végén a Cirque du Soleil cirkuszművészeti társulat  tagjaként tűnik fel. Majd nemrég az Elveszett személyek körzete című film főszerepét kapta meg. Hajdú Zoltán Miklóst mutatja be a Kézjegy műsora, 20:25-kor a Duna II. Autonómián.

Igazi amerikai film a Bátraké a győzelem, Rickkel a főszerepben, aki amellett, hogy rögbijátékos, az élet egyéb megpróbáltatásai is megkínálják. De az élet ne habostorta, Pelikán elvtars, azaz hogy nem szabad elpuhulni, küzdeni kell – és igazából ha valaki túl sok ilyen filmet néz, így is fogja gondolni. Nem biztos, hogy a realitásérzéke megfelelő lesz, de megtudja, mi az a siker – a túlságosan a valósághoz kötött emberek a földhöz ragadnak. 21:00, Duna TV

Az Airplane, a Csupasz pisztoly, a Top Secret atyja, David Zucker két Horrorra akadva filmet is rendezett (3-4), ma az elsőt láthatjuk Charlie Sheen főszereplésével, és egy nagy összeesküvés-elmélettel, amely arra jó, hogy minél több horrort kifigurázzunk. A jóféle agyalágyult-humor kedvelőinek egy csemege 21:25-től a TV2-n. 

Ez is Amerika (mi nem az), a sötét oldal és annak megjelenítése: a Roman című film a szokásos úton halad, előbb közel kerülünk egy furcsa figurához, aki magányos és szerelemre vágyik, amikor aztán végre elérkezik az életébe a dolog, nem tud megbirkózni a helyzettel. Kis költségvetésű függetlenfilm a vesztes oldalról 23:15-től az m1-en.

Végül még egy amerikai történet az amerikai lélek legnagyobb félelmével, az otthont pokollá változtató családfőről. A mintaférj főszereplője egy bizarr történeteket szerző író, aki miután megtalálta élete szerelmét, átváltozik egy olyasféle rémmé, mint amilyeneket ő szokott teremteni. 23:30, Duna TV.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik