Kultúra

Betart a valóságshow-knak a kínai állam

A valóságshow-k számának drasztikus csökkentését rendelte el a kínai állam rádió-, film- és televízióügyi főhivatala (SARFT).

A “közönségesség” visszaszorítását célzó intézkedés értelmében a tartományi televíziók január elsejétől főműsoridőben mindössze két szórakoztató produkciót sugározhatnak, és országos szinten legfeljebb tíz tehetségkutató adás indulhat évente, amelyeknek mind különböző készségekre kell fókuszálniuk. A hatóság egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa elmondta, hogy a szigorítás a külföldi licencek átvételénél fokozottan érvényes lesz. A SARFT azt szeretné, ha nagyobb teret nyernének az érintett 34 műholdas csatornán a kulturális műsorok és az “erkölcsös” produkciók, ezért előírta a híradások és a szocializmus értékeit közvetítő show-k számának növelését is.

Az intézmény áprilisban már betiltotta az időutazásos sorozatokat és filmeket, május 1-jével pedig a romantikus szappanoperákat, bűnügyi- és kémsorozatokat vette le a programjáról. A rendelkezés legfőképpen a fiatalok között váltott ki heves ellenállást a távol-keleti országban, ahol hozzávetőlegesen egymilliárdra becsülik a tévénézők számát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik