Gazdaság

Kukásautó-kartellt tárt fel a GVH, milliárdos bírságot szabtak ki összesen

Horváth Júlia / 24.hu
Kukásautó (illusztráció)
Horváth Júlia / 24.hu
Kukásautó (illusztráció)
Összesen 50 tendert érintett a kartellezés.

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – írták közleményükben, mely szerint kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül. A kartellezésben érintett hét cég közül hatra szabott ki összesen közel 1,3 milliárd forint bírságot a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégek egy kivételtől eltekintve együttműködtek a Versenyhatósággal, és beismerték a jogsértéseket. Az ügyben rekordösszegű, 270 millió forintos eljárási bírságot is kiszabott a GVH a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt.

A kartellezési ügy

2014–2015-ben jellemzően a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) jelent meg nagy számú pályázat, amelyek keretében a kedvezményezettek (önkormányzatok, önkormányzati és vízgazdálkodási társulások) hulladékkezeléshez, csatornatisztításhoz, illetve vízgazdálkodáshoz szükséges járműveket szerezhettek be állami forrásból. Ahhoz, hogy egy ilyen beszerzés megvalósuljon, a gépjárműveknek „össze kell állniuk”, ami azt jelenti, hogy egy alvázra a megfelelő felépítményt rárakva az ajánlattevő összeállítja az ajánlatát, és így indul a közbeszerzési tenderen. Tehát lehet ajánlattevő az alvázgyártó is, ha beszerzi a megfelelő felépítményt, illetve a felépítménygyártó is, amennyiben beszerzi a megfelelő alvázat – avat be a részletekbe a versenyhatóság.

A GVH észlelte, hogy több közbeszerzési tendernél is tiltott módon összejátszhattak az ajánlattevő vállalkozások. Ezért az érintett cégeknél a nemzeti versenyhatóság előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat, rajtaütéseket tartott, és ezek során olyan bizonyítékokat szerzett be, melyek egyértelműen igazolták a kezdeti kartellgyanút.

Kiderült, hogy a Renault márkájú alvázak értékesítője, a Volvo Hungária Kereskedelmi Kft. és két felépítménygyártó, a MUT Kft. és a Seres Gépipari Kereskedelmi Kft., észlelve a nagy számú várható tendert, előzetesen egyeztetésbe kezdtek, hogy milyen felállásban indulnak az adott pályázatokon. Az volt a céljuk, hogy összehangolják a kapacitásaikat és előre eldöntsék, hogy mely tenderen mely vállalkozás indul. Volt, hogy már kiírás előtt leegyeztették, hogy mely cég fog indulni ajánlattevői pozícióban és melyik lesz csak beszállító. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag kiiktatták a verseny bizonytalanságát egymás között. A cégek tisztségviselői két-három heti rendszerességgel személyes találkozókon vettek részt, illetve egymással megosztott táblázatokban is vezették a kapacitásfelosztás megvalósulását – írta a GVH.

50 tendert érintett a kartellezés

A három cég között megvalósult tiltott piacfelosztás összesen 35 közbeszerzési tendert érintett. A GVH a versenyfelügyeleti eljárás során azonosított további 15 olyan közbeszerzést is, amelynél a három vállalkozás mellett – eltérő felállásban és eltérő számú tenderben – további négy cég – az Interteher Kft. és a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó He Hans Eibinger Kft., az Eurotrade Kft. és a GIF Modul Kft. – is jogsértést követett el, jellemzően támogató ajánlatok adása révén, piacfelosztást és árrögzítést megvalósítva. A kartellezésben részt vett cégek nemcsak a magyar, hanem az európai uniós jogszabályokat is megsértették.

A mindössze egy tenderben érintett GIF Modul Kft.-t kivéve minden cég beismerte a jogsértéseket, és többségük engedékenységi kérelemmel is élt a GVH felé. Mindezeket mérlegelve a GVH Versenytanácsa összesen 1 milliárd 278,4 millió Ft bírságot szabott ki hat vállalkozásra.A legnagyobb bírságot, 972,9 millió forintot a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapta, illetve ez a cég további 270 millió forint – rekordösszegű – eljárási bírságot is kell fizessen a helyszíni kutatás során beszerzett adatokhoz való hozzáférés akadályozása miatt. A Seres Kft. 264,6 millió forintot, a GIF Modul Kft. 31 millió forintot, a Interteher Kft. 4,6 millió forintot, az Eurotrade Kft. 3,3 millió forintot, a He Hans Eibinger Kft. pedig 2,1 millió forintot kell befizessen a központi költségvetésbe 30 napon belül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik